9. mese
Pikk és Pakk berendezkedik az odúban
A két pálcikagyerek felmászott a gyökereken majdnem az ajtónyílásig, így nem kellett felnézniük a rigóra beszélgetés közben.
- No, nézzük csak, mi is kell ahhoz, hogy kényelmes, otthonos legyen a kuckótok! – gondolkodott hangosan a madár. – Feltétlenül szükséges egy asztal és két szék, valamint egy szekrény – vélekedett.
Pikk és Pakk értetlenül meredt rá, de Letti ezt nem vette észre.
- Kell továbbá egy lépcső, hogy ne kelljen ugranotok és másznotok, ha ki-bejártok. Szükséges még egy konyhaszekrény is, valamint szőnyegek, és függönyök az ablakokra. Mit szóltok hozzá? – kérdezte.
Aztán rájött, hogy valami nincs rendben. Két kicsi megdöbbent arcot látott.
- Mi a baj, miért néztek így? Talán nem vagytok elégedettek a tervemmel?
- Kedves Letti, az a helyzet, hogy fogalmam sincs, miről beszélsz – tért vissza Pakk hangja.
Asztal, szék és szekrény, szőnyeg
Azt sem tudom mi fán nőnek.
Ridarári-ridarom
Függöny, konyha meg mire jó?
Vicces ám ez a sok új szó.
Ridarári-ridarom
Közölte énekelve a kislány. Óriásit nevetett, és kántálni kezdte a dalocskát.
- Pikk, egy kicsit különös, hogy énekelve beszélsz – mondta a fiú. – De egyébként pont erről van szó – fordult a madárhoz. - Nem értjük a szavaidat, nem tudjuk, hogy mit kellene, hova is tennünk.
- Vicceltek? – kérdezte a rigó, de aztán látta, hogy komoly lehet a dolog.
- Nem viccelünk. Kérlek, magyarázd el, hogy mit jelentenek. Például, mi az az asztal? – szólt Pakk.
- Az asztalnál kell enni. Egy vízszintes dolog, aminek lábai vannak, azok emelik és tartják a magasban az asztallapot. Így oda lehet ülni mellé, kényelmesen elfér a lábatok, ha közel húzzátok a széket, amin pedig ülni szokás – hangzott a válasz.
- Ha asztalnál kell enni, akkor mi hogyan ehettünk szamócát? Vagy volt ott asztal, csak nem vettük észre? – érdeklődött a kisfiú.
- Nem volt asztal, ne beszélj butaságokat! – kezdett felfortyanni a rigó. Szamócát a szamócásban kell enni.
- Ott is eszünk – mondta Pakk. – Most már értem, hogy mi az az asztal, csak azt nem értem, hogy nekünk minek, ha szamócát eszünk.
- A szamócásban – tette hozzá Pikk.
- Jaj, de furcsák vagytok – kiáltott fel a madár. – Az otthonokban van asztal. Azon esznek. Tányérról. Pohárból isznak. Ezeket a konyhaszekrényben tartják. Székeken ülnek. A ruháikat ruhásszekrényben tartják. A padlóra szőnyeget terítenek, hogy melegebb legyen, az ablakra pedig függönyt raknak, hogy ne lássanak be a lakásukba.
- Ez meg nekünk hangzik furán – várta meg a fiú, míg a rigó befejezi mondandóját. – Mi kint eszünk az erdőben. Kézzel. Ruhánk nincs. Az a szőnyeg jól hangzik, szeretjük, ha meleg a padló. A függöny viszont butaság. Szeretnénk összebarátkozni mindenkivel, nyugodtan nézzenek csak be hozzánk!
- Hozzánk szabad benézni, szabad beugrani – kontrázott Pikk.
- Erről jut eszembe, az a lépcső, amit említettél az hasznos volna – szólt a kisfiú.
Kicsit még magyaráztak, végül megállapodtak abban, hogy a lépcsőt elkészítik, és a szőnyegeket is, a többire nincs szükségük. A madár megmutatta a kislánynak, hogyan kell szőni. A hosszabb fűszálakat két gallyacskára kötözte, Pikknek pedig a rövidebbeket kellett ezekbe belefűzni. A rigó és Pakk ezalatt a lépcsőt készítették. A lányka nagyon élvezte a szövést, hamarosan elkészült az első darabbal. Míg felkötözte a következő hosszú szálait, óriási ötlete támadt. Látta, hogy azok ketten belemerültek a munkába, így szó nélkül kiszaladt a rétre. Kicsit tanácskozott a pipitérrel, majd a virágokhoz fordult:
- Kedves virágok! Kérlek, adjatok nekem néhány fölösleges színes szirmot. Azokkal szeretném az otthonunkat díszíteni, hogy bent is lássam ezeket a gyönyörű színeket!
A szépséges növények boldogan hullatták szirmaikat Pikk kezébe. A borzas pitypang lehajolt a kislányhoz és a fülébe súgott valamit.
- Hazaviszem a szirmokat és jövök hozzád – kiáltotta nevetve Pikk és elszaladt.
A virágok színes ajándékát lerakta a készülő szőnyeg elé, és visszaindult a rétre. A pitypang várta őt. Odakínálta egy szélesebb levelét a kislánynak, aki felmászott rá. A sárga virág óvatosan ringatni kezdte. Pikk végigfeküdt a levélen, behunyta a szemét és mosolygott.
- Na, hogy érzed magad? – kérdezte a pitypang.
- Ez nagyszerű! Mit is mondtál, hogy hívják?-
Hinta – felelt a virág.
Pikk boldogan hintázott egy darabig. Ízlelgette a szót. Játszott vele.
- Szeretek hintázni – jelentette ki végül -, most azonban vissza kell mennem a szőnyegekhez! – pattant fel. – Köszönöm, hogy megmutattad – mosolygott, és már futott is.
Nekilátott ő is a munkának. A virágszirmokból gyönyörű mintákat szőtt a fűszálak közé. Mire elkészült a lépcső, már három szőnyeg feküdt a fa gyökerein.
- Gyere, Pikk, próbáld ki a lépcsőt! – szólt ki az ajtón a fiú.
- Jövök – kapott fel a kislány egy szőnyeget és bement az odúba.
Lesétált az új lépcsőn. Megdícsérte a rigó és a fiú munkáját, és a seprűért nyúlt.
- Kérlek, hozzátok be a másik két szőnyeget – kérte őket.
A tiszta padlóra ráterítették Pikk alkotásait, majd a rigó kiadta a parancsot:
- Indulás a patakhoz! Jól fog esni ebben a nagy melegben.
Rövid séta után különös hangra figyeltek fel. Mintha zenélt volna valami. Egyre erősebbé vált a hang, majd megérezték a víz illatát. Pikk arca csodaváróra váltott. Két bokor között értek ki a patak partjára. A gyerekek csak tátották a szájukat. A napfény átszivárgott a fák között és csillogó meséket festett a csobogó vízre. A patak nagy köveken görgött lefelé, egy kisebb zúgó után kellemes tavacskát képezve. A víz kristálytiszta volt, friss és illatos.
- Ó, de szép! – mondták a gyerekek.
- Ebben a tavacskában biztonságosan lehet fürdeni – mondta a rigó. – Nekem most van némi dolgom, de hamarosan visszajövök hozzátok – szólt, és már indult is.
A gyerekek beszaladtak a hideg vízbe, aztán megálltak. Gyönyörű kavicsok borították a patak medrét. Pikk izgatottan ugrált egyiktől a másikig, felszedte, forgatta, csodálta őket. A part közelében maradtak, mert gyorsan mélyült a patak. Pakk egyszercsak megpillantott kicsit odébb egy nagy vízcsiszolta követ. Fehéren szikrázott a napsütésben. Csak nézte, nézte, aztán elindult. Óriási ötlete támadt, de előbb ki kellett próbálnia valamit. Odaérve felmászott a kőre, ráült és igen, csúszott! A terv tehát megvalósítható – gondolta vigyorogva, miközben a sárban csücsült, ahová érkezett.
- Pikk, nézd meg, mit találtam! – kiáltott oda a kislánynak. – Ülj rá! – mondta, mikor odaért a lány.
Zummmm, placcs, majd felhangzott a kacagás.
- Ez nagyon jó! – visongott Pikk. – Még egyszer akarom!
- Várj csak, arra gondoltam, hogy hazavihetnénk ezt a követ. Akkor nemcsak a lépcsőn mehetnénk le a kuckóba, hanem le is csúszhatnánk! – ecsetelte tervét a fiú.
- Ezt akarod hazavinni? Mégis hogyan? – kérdezte a lány, miután megpróbálta megmozdítani.
- Ha ügyesek vagyunk, akkor el tudjuk görgetni. Van egy elképzelésem – válaszolt Pakk, és rajzolni kezdett a sárba.
- Hát, ti meg hogy néztek ki? – dörrent a nyakig koszos gyerekekre a visszatérő rigó. – Hoztam nektek néhány málnaszemet, de ilyen piszkosan nem lehet enni. Mosakodjatok meg!
- Letti, kitaláltunk valamit, gyere nézd meg – hívta a kisfiú.
- Megnézem, ha megfürdetek – hangzott a válasz.
A pálcikagyerekek kénytelenek voltak lecsutakolni magukról a sarat, majd málnaevés közben elmesélték barátjuknak az ötletet, nagy tervezgetés következett, aztán belekezdtek a munkába.