Pikk és Pakk Csodaországba ér
A két pálcikagyerek a barlang kijáratáig szaladt. Most nem érezték azt sem, hogy sokkal melegebb a levegő, különben is kicsit izzadtak voltak a futástól. A gyönyörű zöld susogás teljesen elvarázsolta őket.
Elakadó lélegzettel léptek át a zöld függönyön. Káprázatos világ tárult a szemük elé. Először meg sem tudtak szólalni az élménytől. A színek olyan kavalkádja fogadta őket, amihez képest az álmuk megfakult falikárpit volt csak.
Pikk és Pakk csak nézett és ámult.
A fejük felett tényleg kék kakaóban úsztak tejszínhab kupacok, lábuk különös meleg talajt érintett, ami kellemesen csiklandós érzést adott. Távolabb valóban zöld bársony borított mindent. A levegő repülő hangszerei szimfóniát zengtek, szeretően ölelte őket és borzolta hajukat a nyári szellő.
És olyan, de olyan nagy fényességben voltak, hogy kicsi szemük pislogott egy darabig, míg hozzászokott.
Egymásra néztek, mindkettejük arcán ragyogott az öröm: Megtaláltuk.
Pikk pörögni és forogni kezdett, és boldogan kántálta:
- Csodaországban vagyok, Csodaországban vagyoooooook!
Aztán szaladgálni kezdett, megérintve minden kavicsot, fűszálat, fadarabot. Lelkendezésének egy szúrós növény felfedezése vetett végett.
- Aúúúú! Pakk ez a valami bántott! – kiáltott fel fájdalmasan, a kezét rázogatva.
- Ez egy szúrós bogáncsvirág – állapította meg a fiú. – Ne aggódj, mindjárt elmúlik. Óvatosabbnak kellene lenned! – intette a lánykát.
- Óvatosabb leszek, megígérem. De nem könnyű megtenni. Legszívesebben magamhoz ölelnék mindent, olyan csodaszép.
- Igen, gyönyörű itt – vallotta be a fiú.
- Menjünk tovább, ki tudja mennyi varázslatos dolog vár még ránk!
- Pikk, nem mehetünk most tovább!
- Jaj, dehogynem, miért vagy ilyen komoly? – kérdezte a kislány.
- Azért, mert épp az imént derült ki, hogy vannak itt veszélyek is. Azonkívül halálosan fáradtak vagyunk, akkor is, ha most az örömtől nem érezzük. Kell keresnünk egy biztonságos helyet éjszakára. Vagy visszamenjünk a barlangba?
- Nem. Soha többet nem akarok visszamenni abba a sötétbe. Itt akarok maradni Csodaországban – toppantotta határozottan Pikk. – Mi az az éjszaka? – bökte ki aztán, mert ezt nem értette.
- Az a nagy sárga tányér az égen, a Nap. Belőle jön a fény. És a Nap mindennap elmegy néhány órára, és akkor itt Csodaországban is sötét van.
- Teljesen sötét? – álmélkodott a kislány.
- Nem teljesen, mert van a Napnak egy barátja, a Hold. Őt küldi ide, amikor neki dolga van. – válaszolt a fiú.
- Ez butaság. Ha már van egy ilyen barátja, akkor miért nem őt küldi el, hogy intézze el a dolgokat? Akkor nyugodtan itt maradhatna és nem lenne sötét. – jelentette ki Pikk.
- Nem tudom. Nem tudom, hogy miért van így, csak azt tudom, hogy éjszaka idején sötét van és a Hold figyel az égen, nappal meg itt a Nap és világos minden – válaszolt a kisfiú.
- Ezt meg kell tudnunk valakitől – szólt határozottan a pálcikalány, majd elgondolkodva folytatta - szóval itt is sötét lesz majd?
- Igen, aztán reggel megint világos – mondta a fiú.
- És az az éjszaka félelmetes? – kérdezte Pikk.
- Nem, nem félelmetes, csak akkor lehűl a levegő és akár egy zivatar is jöhet.
- Hát az meg mi a csuda? Veszélyes dolog? Megesz bennünket? Az jobban fáj, mint amikor beütöttem a fejemet? – kezdte a végtelen kérdezősködést a kislány
- Jaj, hagyd abba ezt a kérdés-záport! – szakította félbe Pakk. – A zivatar azt jelenti, hogy feltámad a szél, nagyon erősen fúj, aztán eső esik. Azok a tejszínhabtornyok az égen néha elsötétülnek és víz potyog belőlük. Úgy hívják őket, hogy felhő.
- Jaj, de szép neve van – örült Pikk – És miért baj a zivatar? A szél kellemes, a vízcseppek viccesek.
- De ha együtt jön a kettő, és a szél nagyon erősen fúj, akkor nagyon hideg van. Ha sokáig vagy hidegben és csupa víz vagy, akkor könnyen megfázol. Ezért kell egy rejtekhelyet találnunk, ahová bebújhatunk szükség esetén – magyarázta a pálcikafiú.
- Ha te mondod... – felelt a lány – Hogyan kell ilyen helyet keresni?
- Gyere, megmutatom! – fogta kézen Pakk a kislányt.
Felkerekedtek hát búvóhelyet keresni. A barlanghoz vezető út, ami ugye a barlangtól vezető út is, meleg volt és poros. Pikk nagyon élvezte, ahogy beletoppant a porba. Az ösvény egy kicsiny tisztáson keresztül vezett be az erdőbe. Nem volt ez sűrű, sötét erdő, inkább csak egy kis liget.
A tisztáson a fűben gyönyörű virágok nyíltak. A pálcikagyerekek nagyon elégedettek voltak Csodaország berendezésével. Pikk szeretett volna megölelni mindenegyes virágot, így olyan lassan ment, hogy Pakk megelégelte a dolgot.
- Figyelj, Pikk! Te maradj itt, beszélgess a virágokkal, én meg keresek egy alkalmas odút. De ne menj messze, mert akkor nem talállak meg!
A kislány megígérte, hogy nem kószál el, a fiú pedig a fák felé vette az irányt. Nehezen haladt. Átverekedte magát egy ágkupacon, kikerült néhány pocsolyát. Az első bokor aljában megpillantott egy eldobott bakancsot, melynek orrán hatalmas lyuk tátongott. Odament, előbb óvatosan körüljárta, megbökdöste egy bottal. Tudni akarta nem veszélyes-e. Mivel a cipő továbbra is békésen hevert, még közelebb merészkedett, és belesett a lukon. A bakancs üres volt és elég tágasnak látszott. Pakk úgy gondolta, hogy egyelőre megfelel búvóhelynek. Azért bemászott, hogy biztosan ne érje őket meglepetés. Belülről is biztonságosnak találta. Kimászott hát a résen, és szembe találta magát egy rigóval. Kicsit megszeppent.
- Elnézést, tiéd ez a cipő? – kérdezte kissé idétlenül.
- Már hogy lenne az enyém? – csodálkozott a madár. – Láttál te már rigót bakancsban?
- Nem, nem láttam, de az a helyzet, hogy te vagy az első rigó, akivel találkozom – szólt Pakk kissé nyugodtabban.
- Hát, hol éltél te eddig, hogy nem ismersz bennünket? – kérdezte kicsit kétkedve a rigó.
- Véletlenül keltem életre ma délelőtt, ebben a barlangban – mondta az igazat a fiú.
- Hmm, érdekes... – vélte a madár.
- A nevem Pakk – szólt a fiú.
- Rigoletto, de szólíts csak Lettinek – viszonozta a bemutatkozást a madár. – Mit keresel ebben az ócska bakancsban?
- Búvóhelyet akarok találni éjszakára. Ez a bakancs megfelelő helynek látszik.
- Huzatos. Nagyon huzatos. Ez egy cúgos cipő – mondta Letti – mutatok neked egy tökéletes éjjeli szállást. Gyere csak velem!
- Nem mehetek messzire, mert a barátomat a réten hagytam – mondta bánatosan Pakk.
- Aha, ő az a kerge tündér, aki a virágokkal táncol? Láttam az előbb – szólt a madár.
- Minden bizonnyal ő az. Tudod ő ilyen táncolós. Ha nagyon boldog, akkor táncol. Kedves lány. – mentegetőzött a fiú.
- Nem kell messze mennünk, itt van a harmadik fa alatt. Egy biztonságos, száraz odú.
- Jó, nézzük meg. Köszönöm a segítséged!
Azzal a rigó és Pakk elindult az odú felé.