16. mese Ugri-bugri - járásgyakorlatok

16. mese

Ugri-bugri

Pikket egy csinos margarétaszoknya várta az odú előtt, a hozzávaló felsőrésszel. Elli még ott szorgoskodott körülötte. (Ez egy kedves kép. Képzeljük csak el!)

− Jó reggelt, Elli! – köszönt a kislány.

− Jó reggelt, jó reggelt! Nézd csak, nézd csak, mit ütöttem gyorsan össze neked! – énekelgette a pók, miközben mutatta a ruhát.

− Jaj, de szép! Hogy te milyen ügyes vagy! – lelkendezett a lányka.

Azonnal bele is bújt az új ajándékokba, majd letelepedett a gyökérlépcsőre.

− Elli, olyan kedves vagy hozzánk! – simogatta meg az öreg keresztespókot.

(Ebben a párbeszédben nagyon mély érzelmek jelennek meg, őszintén, az érzéseikről beszélnek a szereplők. )

− Ugyan, ugyan! Semmiség ez. Tudod, mielőtt idejöttetek, állandóan csak unatkoztam. A hálóm erős, nagyon ritkán akad rajta javítanivaló. Eleinte csak vártam, hogy majd történik valami, aztán megszoktam a semmittevést. Mivel nem történt velem semmi, nem voltak élményeim, nem volt kedvem sehová sem elmenni, hisz nem volt mit megosztanom másokkal. Most hirtelen új életre keltem. Úgy érzem, hogy van dolgom. Annyi csodás ötletem van még, örömmel tölt el, ha alkothatok valamit. Végre igazán hasznos pók lett belőlem.

− És nem fáraszt ennyi munka? – kérdezte aggódva a kislány.

− Ó, drágám, hidd el, hogy nem dolgozom annyit, csak te látod annak, mert nagyra értékeled az ajándékokat. Hidd el, ha örömmel készítesz valamit, az nem fáraszt el.

− Köszönöm Elli! A ruhát is és a tanácsot is. Amit örömmel teszel, az nem fáraszt el – ismételte Pikk.

Pakk is felébredt, elindultak hát szokásos reggeli körútjukra. Útközben csipegettek egy kis gombát, majd a jól bevált szamócával fejezték be reggelijüket. ( A jól begyakorolt reggeli kép. Fények, madárcsicsergés, kellemes hőmérséklet, szamócák, gombák.)

Haza kellett menniük, mert a rigót várták. Házuk előtt valami furcsa kupac várta őket. Mintha hosszú, sárga fűszálak lettek volna, de hogy hogyan került oda, azt el sem tudták képzelni. ( Bekerül egy ismeretlen tárgy a környezetetekbe. Idézzetek fel egy ilyen emléket! Mennyire zavaró tud lenni az ismeretlensége, mennyire kellemetlen, hogy nem tudod, hogyan került oda…)

Becsapódása után a rigó megadta a választ. (A rigónak ismét ötlete van, tele van energiával, majd szétveti a tettvágy. Ilyen hát a hangja is.)

− Jó reggelt! – rikkantotta. – Sikerült rafiaszálakat szereznem, kint felejtették a szőlők között. Készítünk gyorsan valami alkalmas tárolóhelyet a ruháitoknak – jelentette ki −, hiszen most már vannak! – kacsintott a kisfiúra.

A madár és Pakk fúrni, faragni kezdett. Pikk ráébredt, hogy itt bizony nincs rá szükség, így hát kisétált a rétre.

A pitypang mellett egy termetes sáska állt. Nagy beszélgetésbe csöppent bele a lányka. (A megszokott rétünk: fűszálak, virágok, a pitypang sárga kócfeje és most még egy sáska is. Nyugodtan csinálhattok belőle mesebeli fantáziaképet!)

− Szervusztok! – köszönt a kislány.

− Szervusz, Pikk! Ő itt Ugri mama, eljött kicsit panaszkodni. Nagyon meggyűlt a baja a fiacskáival.

− Szervusz, Pikk, örülök, hogy megismerlek. Már az egész mező rólatok és a bolondos ötleteitekről beszél. Kíváncsi voltam rád, de az az öt átkozott gyerek annyi munkát ad, hogy nincs nekem időm semmire! (“Áldozat vagyok” hangon beszél, a jól ismert közhelyekkel! Figyelem! A közhelyeket általában ugyanazzal a hangsúllyal mondjuk, mint bárki más. A hangsúly is a közhelységhez tartozik!)

− Mi rosszat tettek a gyerekeid, Ugri mama? – kérdezte a kislány.

− Nem hajlandók ugróiskolázni! Mindig csak a játékon törik a fejüket. Márpedig minden valamirevaló sáskának meg kell tanulnia ugrani! Nem hiszik el, hogy edzeni kell a lábaikat. (Panaszkodás, panaszkodás, panaszk…)

− Figyelj csak, nekem van egy ötletem! Lehet, hogy segíthetek neked. Mondd el, hogy milyen gyakorlatokat kell megtanulniuk, én meg kitalálok valami jó kis játékot, és játszom velük. Közben úgy tanulják meg, hogy észre sem veszik. (Kedves, segítőkész hang)

− Hát, megpróbálhatjuk… – merengett el a sáska asszonyság −, de szép is volna, ha sikerülne! (Nem nagyon hiszi, hogy sikerül – egy áldozat sosem hisz a sikerben… De azért ad egy esélyt.)

Pikk és Ugri a pitypang levelére telepedtek, és a sáska elmondta, hogy most az a legfontosabb, hogy megérezzék, hogyan is mozog a lábfejük, mert csak így tudják majd megerősíteni. És az ugrásban ez egy alapvető fontosságú dolog. Mire megbeszélték a többi tudnivalót is, befutott az öt csemete az édesapjukkal.

− Köszönöm, Pikk, hogy játszol velük – mondta Ugri mama −, nekünk most nagyon fontos dolgunk van. A sáskajárást gyakoroljuk a többiekkel.

− Hű, de fura vagy! Milyen kevés lábad van! – szólt az egyik kis sáska. (Csodálkozó a hangja, nem bántó. Még tényleg nem látott ilyesmit.)

− Pikk vagyok, a pálcikalány. Nekem csak két lábam van, de így is nagyszerűen érzem magam. Játszani fogok, szeretném, ha békén hagynátok! (Pikk itt szerepet játszik. Úgy tesz, mintha nem is foglalkozna a sáskagyerekekkel.)

(Most jön a gyakorlat. Csak csináljatok mindent úgy, ahogy Pikk mondja a kis sáskáknak!) Azzal lábujjhegyre állt, és masírozni kezdett a réten. Nagy hangon közölte mindenkivel, hogy ő egy óriás. A sáskagyerekek csak figyelték, de nem szóltak. Pikk lábujjhegyen feléjük indult. (A karok lent legyenek! Teljesen szükségtelen a begyakoroltatott magastartás… Játsszátok el, hogy óriások vagytok! Közben pedig figyeljétek, hogyan dolgoznak a lábizmok!)

− Mit kerestek itt, törpék? – kérdezte mély hangon. (Próbál óriáshangot megütni)

− Nem vagyunk törpék! – kiáltották dacosan. – Mi is óriások vagyunk!

− Az óriások így járnak, mint én. Ti nem vagytok óriások!

− De, igen! – csattantak fel a sáskafiak, és ők is peckesen, lábujjhegyen kezdtek sétálgatni a mezőn.

− Az óriások egyenesen járnak, nem dugják ki a feneküket! – igazította meg a mozdulataikat Pikk. (Ügyeljetek arra, hogy ti is egyenesek legyetek!)

Hagyta, hogy azt képzeljék, hogy mindenkit lenéznek, aztán hirtelen a sarkára állt.

− Most meg mit csinálsz? Te törpe! – kiabáltak a fiúk. – Az óriások így járnak!

− Már nem vagyok óriás. Varázsló vagyok, a sarkon fordulást gyakorlom. Ne zavarjatok!

(A sarkon járás esetében is van egy rossz megszokás. Nem kell előredőlni és kidugni a hátsó feleteket. Ha a csípő jó helyen van, akkor nem kell egyensúlyozni! Magyarul: nem azért kell egyensúlyozni, mert a sarkadon állsz, hanem azért, mert a csípődet hátradugod, azaz nem billented előre!)

A kislány a sarkán lépegetve körbe-körbe járt a virágok között. Naná, hogy követték a sáskafiúk!

(A párbeszédben használjátok, amit eddig gyakoroltunk! Képzeljétek el a szituációt: a gyerekek kíváncsiak, Pikk szerepet játszik.)

− Ügyes varázslók egyenesen járnak, nem hadonásznak a kezükkel, mert valakit véletlenül békává varázsolnak. És szépen behúzzák a feneküket, nehogy egy kósza varázslat pont ott találja el őket! A sarkon fordulás az egyik legfontosabb dolog, jól be kell gyakorolni a mozdulatokat, mielőtt valaki kimondja a varázsigét.

− Mi a varázsige? – kérdezték kórusban a fiúk.

− Hadd lássam, jól csináljátok-e! Rendben van, ügyesek vagytok! Gyertek, elmondom a varázsszavakat!

Sarkon fordulok, hipp, hopp,

Ott legyek, ahol akarok! – súgta halkan.

 

– Titkos dolog, nem szabad csak úgy kikiabálni! – intette őket.

A fiúk nagy igyekezettel forogtak a sarkukon, közben mondogatták a titkos mondatot.

− Hipp-hopp! Imbolygóországban termettünk. Óvatosak legyetek! Itt nem szeretik az idegeneket! Úgy kell tennünk, mintha helybéliek volnánk. Itt nappal mindenki a külső talpélén jár, mintha egy labda volna a lábai között. Gyerünk, csináljátok gyorsan, mielőtt valaki meglát bennünket!

(Ha jó helyen van a csípő, akkor szükségtelen egyensúlyozni.)

A kicsi sáskagyerekek megszeppenve tették, amit mond. Ügyesen sétálgattak a külső talpéleiken. Pikk igazgatta a mozdulataikat.

− Jaj, ez így nem lesz jó, fiúk. Az itteniek nagyon büszke népek, nagyon egyenesen járnak. Behúzzák a hátsójukat, felemelik a fejüket. Na, most jó lesz! Gyalogoljatok csak még egy kicsit!

Ő is így járt, odament a pitypanghoz, és valamit suttogott vele. (Ezt nagyon látványosan teszi, ez is a játék része.) Ezután a gyerekekhez fordult.

− Most nagyon fontos, hogy rám figyeljetek! Megkértem Pitypangot, hogy segítsen nekünk. Ő fog őrködni, míg mi begyakoroljuk az imbolygók éjszakai járását. Titokban kell csinálnunk, hisz nappal  van, de ő majd kémlel, és jelez nekünk, ha közeledik valaki.

− Juj, de izgalmas! – suttogták a kicsi sáskák.

− Figyelem, az imbolygók éjszaka a belső talpéleiken mennek. Ezzel mutatják ki tiszteletüket a Nap iránt. Ha velük van nappal, akkor úgy tesznek, mintha tartanák a térdükkel, ha nincs itt, akkor a hiányát mutatják. Gyorsan, gyorsan, hadd lássam! Hű, de ügyesek vagytok! De ezt is peckesen ám! Be a hátsót, föl a fejet! Így, most jó lesz! – javítgatta Pikk a mozdulataikat.

(Egyensúlyozni nem kell, csak egyenesen, felemelt fejjel, behúzott csípővel sétálgatni.)

Hirtelen pisszegést hallottak.

− Valakik közelednek! – szólt a sárga virág.

− Gyorsan, fiúk, külső talpél! Tartsátok a Napocskát a térdeitek között! – vezényelt a kislány. (“Jaj, jaj, jön a veszély” hangon mondja. Ez egy eljátszott, megjátszott hang, hiszen Pikk pontosan tudja, hogy nincs veszély.)

A sáskagyerekek megszeppenve masíroztak.  Oda sem mertek nézni, csak álltak a kitekert lábaikon. A szüleik érkeztek, akik döbbenten néztek fiaikra.

− Pikk, ezt hogy csináltad? – kérdezte Ugri mama.

− Ó, Ugri, veszélyben vagytok! Bármikor erre jöhet egy imbolygó, és ők nem szeretik az idegeneket! Nektek is így kell állni!

− Gyorsan, mama! – aggódtak a kicsik is.

A szülők természetesen megfogadták a tanácsot. Pikk hamarosan kiadta az újabb parancsot!

− Akkor most menjünk haza! Sarkon fordulás! Mondjátok a varázsigét!

− Sarkonfordulok, hipp, hopp,

Ott leszek, ahol akarok – mondták halkan a fiúk.

 

− Na, most már biztonságban vagyunk – mondta a kislány.

− Mama, Papa, olyan jót játszottunk! Mikor lehetünk megint Pikkel? Mikor lesz a legközelebbi sáskajárás? – kiabáltak, miközben élményeiket mesélték, és mutatták a szüleiknek, hogy hogyan járnak az óriások, hogyan a varázslók. (A gyerekek boldogan kiáltoznak, egyszerre beszélnek, szóval normális módon megosztják szüleikkel az élményeiket.)

− Pikk, nagyon köszönöm! – mosolygott végre a sáska anyuka.

− Nagyon szívesen. Jól szórakoztunk! – felelt a kislány. – Csak játszani kellett, és mindent megtanultak.

Ekkor megérkezett Pakk és a rigó.

− Készen vagyunk a szekrénnyel, gyere, elmegyünk az erdő túloldalára! – mondta Pakk, miután köszöntött mindenkit.

− Pattanjatok fel a hátamra és kapaszkodjatok jól! Repülni fogunk, úgy a leggyorsabb – szólt a madár.

− Viszontlátásra! Gyertek máskor is játszani! – kiáltotta Pikk új barátainak, majd útra keltek.

A sáskák sokáig integettek utánuk a szárnyaikkal.