17. mese
A tóparton
A rigó magasra repült, a gyerekek kapaszkodtak, és csak néztek, néztek. Csodálatos volt újra látni innen fentről a világukat. És nagyszerű érzés volt tudni, hogy amit ők most egy zöld takarónak érzékelnek, az barátok lakhelye, ott várják őket a virágok, a fák és az ott élő állatok. Boldogok voltak.
A madár óriási kört tett velük, majd Délnek fordult. Először meg akarta mutatni a két pálcikagyereknek a cseresznyefákat, amik a közeli szőlőhegyen álltak. Utána pedig azt tervezte, hogy átvizsgálnak egy területet, melyen alkalmas téli szállást gyanított.
A rigó tudta, hogy miért siet ennyire. Közel két hónap ugyan volt még a nyárból, de az őszi szelek hideg esőt hoznak, a tél pedig faggyal jár és éhezéssel, ha nem gondoskodnak előre magukról. A hideg ellen nem lesz elegendő a lapulevél köpeny és a virágszirom ruha. A madár olyan búvóhelyben gondolkodott, ahol fűteni is tud a két gyerek. Végső esetben persze melegíti őket a testével, de ha lelnének egy megfelelő kuckót, az mindenkinek egyszerűbb volna.
Annyira elgondolkodott, hogy túlrepült a szőlőkön, a város határából kellett visszafordulnia.
A gyerekek megdöbbenve figyelték a táj változását. Az erdőket és a mezőket széles, fekete kígyók szabdalták, amiken fura, színes bogarak szaladgáltak. Kissé esetlenek és hangosak voltak. Azt pedig el sem tudták képzelni, hogy mi az a sok-sok óriási szögletes valami, amik gomba módra piros kalapot viselnek, és tele van velük egy kígyóktól hemzsegő hatalmas tisztás.
Szerencsére megérkeztek a cseresznyefák fölé. Letti ügyelt, hogy óvatosan érkezzen a földre. Pikk és Pakk csak ámult, bámult a gyönyörűséges fák láttán. Mert nemcsak cseresznye, hanem meggy, kajszi- és őszibarack is kellette magát. Pikk azt képzelte, hogy pöttyös ruhába bújt fatündérek.
A rigó felröppent, és mindegyik gyümölcsből szakított a gyerekeknek, akik ízekben tobzódva ebédeltek meg. Először cseresznyét és sárgabarackot ettek, mert ezeket már ismerték. Aztán meggyet kóstoltak, ami a kisfiúnak nagyon ízlett, Pikknek kevésbé. Inkább az őszibarackba harapott.
- Pakk, Pakk, ennek a gyümölcsnek napfény íze van, és olyan édes, mint a méz! – lelkendezett.
Ebédjük végeztével ismét barátjuk hátára kapaszkodtak, aki rövid repülés után egy tavacska szélén álló sziklán landolt. Fák között bújt meg a víz, mészkő sziklák ölelésében. A rigó azt remélte, hogy ráakadnak egy csinos kis barlangodúra. A szikláról remek kilátás nyílt. A tó partját homok borította, vize zöldes árnyalatú, a homoksávot gyér növényzet övezte, majd kezdődött az erdő.
A szikla kellemes meleg volt, de nem forró. Pikk hanyatt feküdt rajta, élvezte a hőmérsékletét. A felületén lévő apró göröngyök jólesően masszírozták a kislányt. Úgy határoztak, hogy közvetlenül a tóparton kezdik a keresést. Óvatosan leereszkedtek a szikláról egy kavicsokkal borított ösvényen. Lassan haladtak, mert lábukat bökték az apró kövek. A száraz homok igazi felüdülést jelentett a talpuknak, egy darabig. Amíg a szikla árnyékában haladtak. A napsütötte, szürke homok túl meleg volt a lábaiknak.
- Fussatok át rajta! – tanácsolta a rigó. – A víz melletti homok jóval hidegebb!
Hát, persze, hogy szaladtak, csak úgy porzott mögöttük az út. A madárnak igaza volt, a nedves talaj nem melegedett át annyira. Nagy volt a hőség, így hát a vízben gyalogoltak tovább. Élvezték, ahogy körbeveszi lábacskáikat a hűvös folyadék. Ha valami felkeltette a figyelmüket, akkor Letti odarepült és szemügyre vette. Egyelőre nem találtak semmit, viszont rettenetesen elfáradtak. Pihenőt kellett tartaniuk. A két gyerek óriási fröcskölést csapott először, hogy testük lehűljön, aztán letelepedtek egy fűcsomó árnyékába. Élvezték a homok puhaságát, Pikk egyik kezéből a másikba folyatta, majd rájött, hogy nagyon könnyű ábrákat rajzolni bele. Először az ujjával, majd egy kicsi bottal felrajzolta eddigi életük legfontosabb szereplőit. Pitypangot, Lapi apót, Ellit, a keresztespókot, a gombákat, a vadrózsabokrot, a sáskacsaládot, Szentjánosbogárékat, a méheket. Kicsit tétovázott, majd Galit, a rosszkedvű galacsinhajtót is megörökítette.
- Nézzétek, most mindenki itt van velünk! – kiabált tanácskozásba merült társainak.
- Mindjárt jövünk! – biztosították. – Csak befejezzük a tanakodást!
Persze a kislány elunta a várakozást. A homokban ülve lábaival rugdosni kezdte a nedves masszát. Nagyon meglepődött, amikor csinos kis domb lett belőle. Odaguggolt és kezeivel is formázni kezdte. Belemerült az új játékba. Észre sem vette, mikor Pakk és Letti melléértek. A dombba barlangot rejtett, patakocskát vájt elé, megformázta bogár barátaikat is. Élvezte az alkotást és a nedves homok érintését. Közben persze a feje búbjáig bepiszkolódott. Míg társai megcsodálták alkotásait, addig ő megmosdott a tóban. Továbbindultak, még be akarták cserkészni a környéket.
Felvillant az első reménysugár. Az egyik szikla alatt megpillantottak egy sötéten tátongó üreget. Letti jól megnézte, de azt javasolta, hogy inkább menjenek tovább, attól tartott, hogyha átfagy a talaj, akkor nagyon hideg lesz az üregben, és talán nedves is. Bandukoltak hát. Pakk hirtelen meglátott valamit az egyik sziklán. A rigó odarepült, aztán sokáig nem tért vissza. Addig a gyerekek homokvárat építettek. Az általuk ásott patak fölé híd került egy fadarabból. Kavicsokkal rakták ki a vár alját. Remekül szórakoztak, míg barátjuk végre-valahára visszatért.
- Gyorsan fürödjetek meg, aztán indulunk! – szólt a madár határozottan.
- Megtaláltuk? – kérdezte Pakk.
- Lehet – válaszolt Letti -, de most tisztálkodj meg! Így nem ülhetsz a hátamra, másképp pedig egyelőre nem tudtok felmenni.
Megfürödtek hát. Kellemes volt a simogató, hűvös víz. Sajnálták itthagyni a várat, de tudták, hogy nem vihetik magukkal. Pikk javaslatára elbúcsúztak tőle és belesuttogták, hogy milyen jó volt itt lenni és mindezt megépíteni.
Letti nagyon óvatosan közelítette meg a sziklán lévő hasadékot. Épp, hogy meg tudott kapaszkodni egy keskeny párkányon, a gyerekeknek rögvest az üregbe kellett ugraniuk a hátáról.
Nagyon kellemes helyet találtak . A szűk bejárat mögött tágas tér rejtőzött. Akkora volt, hogy hat rigó is kényelmesen táncolhatott benne. Szóval éppen megfelelő a téli tüzelő, az élelmiszerkészlet tárolására, és elegendő hely marad arra is, hogy fogadják a barátaikat. Feltéve, hogy nem egyszerre érkeznek majd.
A hasadék keskeny volt és Dél felé nézett. Így egyrészt elkerülik a hideg, téli szelek, másrészt könnyen befedhetik a nyílást, ami szükséges lesz majd a nagy fagyok idején. Pakk és a madár alaposan megvizsgáltak minden zugot, Pikk gyönyörködött a kilátásban, ami még két kisebb hasadékon át is látható volt, aztán hazaindultak. Megcsillantak már az alkonyat fényei, mikor a rigó felszállt.
Annyi élmény kavargott a két gyerekben, hogy nem is figyelték a gyönyörű tájat. A naplemente színei sem hozták különösebben lázba ma őket. Elfáradtak.
Hazatérve gombavacsorát csaptak, miközben alaposan átbeszélték a tennivalókat. Pikk befeküdt a hintaágyba és elmesélte Ellinek, hogy mennyi mindent láttak ma.