15. mese
Csupa repülés
Rengeteget nevettek útközben. Kalapjaikban masíroztak, mint a katonák, oroszlánra vadásztak Afrikában, amiket most a szöcskék helyettesítettek.
Pikk be akart köszönni a vadrózsának, vagyis inkább a kalapját akarta megmutatni.
A csipkebokor nagyon örült feltűnésüknek, mert meglepetést tartogatott a kislánynak.
- Szervusz, Vadrózsa! Mit szólsz a szépséges kalapomhoz? – kérdezte Pikk.
- Szervusztok! Káprázatosan festetek – mosolygott rájuk a rózsa.
- Ő itt a barátom, Pakk – mutatta be a fiút.
- Hogy ízlett a méz, Pakk? – érdeklődött a rózsa.
- Csuda finom volt! – felelt a fiú. – Most nincsenek itt a méhek? Szeretném megköszönni nekik.
- Nincsenek itt. Elvitték az összes virágporom, csak akkor jönnek újra, ha ismét lesz. Nagyon szigorú királynő az uralkodójuk, muszáj, hogy teli vödrökkel térjenek haza. Ezért mindig odamennek, ahol biztosan teli vannak a porzók.
- Ó, szegénykék! – sajnálkozott Pikk.
- Nem kell sajnálnod őket! Nagyon szervezett ugyan az életük, de repülni csoda jó. Ők szebbnél szebb virágok között szálldosnak egész nap, gyönyörű dolgokat látnak, és mindenki szereti őket.
Kedves Pikk, van egy ajándékom a számodra! Gyere át ide a másik oldalamra! Nézd – mozdította meg egyik alsó ágát a bokor –, itt van!
Pikk ugrálni kezdett örömében.
- Ez tényleg az enyém? Teljesen az enyém, elvihetem? Jaj, de szép!
- Igen, a tiéd – mosolygott a rózsa. – Bújj csak bele!
Pikk óvatos mozdulatokkal leemelte az ágról, és belebújt a gyönyörű, rózsaszínű ruhába.
- Olyan kedves vagy, hogy nekem adtad a szirmaidat! Neked nem fognak hiányozni? – aggódott a kislány.
- Tudod, nekem már nincs szükségem a szirmaimra. Csak azért vannak ilyen feltűnően szép, színes virágaim, hogy a méhek és más rovarok idetaláljanak. Nélkülük nem tudnék termést hozni. Tegnap a méhek elvégezték szolgálatuk nagy részét. Hamarosan lehullanak a szirmaim. Már csak a bogyók növekedésére fogok figyelni. Megkértem a keresztespókot, hogy varrjon neked ruhát a fölösleges szirmokból – magyarázta a pörgő-forgó kislánynak a vadrózsa.
- Nagyon, nagyon tetszik nekem az ajándékod!
Pikk valóban csodaszép volt az új, rózsaszínű ruhában és a kalapjában.
- Köszönöm szépen, Rózsa! Megengeded, hogy megöleljelek? – kérdezte.
- Sajnos, nem tehetem – mondta a csipkebokor -, nem vetted még észre, hogy milyen hegyes tüskéim vannak? Ha megölelsz, megszúrlak.
- Miért vagy ilyen szúrós? – kérdezte Pakk.
- Nagyon gyengék az ágaim, szépek a virágaim és nagyon értékesek a bogyóim. Ha letörnék az ágaimat, hogy hazavigyék a virágokat, akkor nem lennének csipkebogyók. Tüskés vagyok, így békén hagynak.
- Nagyon okos ötlet – vélte a kisfiú.
- Örülök, hogy benéztetek, gyertek máskor is, de most nagyon elfáradtam. A kicsi termések igénylik minden erőmet. A viszontlátásra!
- Viszontlátásra! – köszöntek a gyerekek. – És még egyszer köszönöm a ruhát! – kiáltott vissza Pikk.
A kislány úgy vonult a mezőn, mint egy királynő. Annak is érezte magát. Odakiáltott minden virágnak, hogy biztosan lássák új ajándékát. A pitypanghoz mentek, aki ámuldozott a ruha láttán, azonban Pikk egy röpke pörgés-forgás után előállt egy kérdéssel.
- Pitypang, te hogyan szórod szét a magjaidat? – szegezte neki egyenesen.
- Amikor a bóbitám teljesen megérleli a magokat, akkor csak egy kicsi szelet kell várnom. A szél belekapaszkodik az apró kis ernyőkbe, és nagyon messzire tudja őket repíteni – felelt a virág.
- És ha nincs szél, akkor mi történik? – nézett rá a kislány.
- Előbb-utóbb mindig van . Addig a magok itt csücsülnek. Nem kell sietniük.
- Lehetne, hogy mi megpróbálnánk elfújni őket? – tette fel legfőbb kérdésüket Pakk.
- Természetesen – felelt a pitypang -, nekem mindegy, hogy mitől repülnek el!
- Tudod, Pakknak borzasztó érdekes álma volt egy pitypangtámadással, és én is nagyon szeretném látni, hogy hogyan szállnak az ernyők.
- Akkor fújjatok csak! – mosolygott a borzas, sárga fej.
Hát, nem volt könnyű dolguk! A bóbiták többsége jóval magasabb volt náluk, így hiába fújtak nagyokat, a levegőfuvallatnak nem volt elég ereje, hogy elröptesse a magokat.
Pedig próbáltak óriási lélegzetet venni. Pikk megmutatta a fiúnak, hogyan kell teleszívnia a tüdejét. Ő gyakorolta épp eleget, amikor Jankát hintáztatta.
Beszívták a levegőt, kicsi karjukat a pocakjukra tették, hogy érezzék fér-e még oda levegő, aztán hatalmasat fújtak.
Belátták, hogy ez így nem fog sikerülni. Ekkor Pakknak eszébe jutott valami, eliramodott, majd visszatért egy hosszú bottal. Aládúcolt egy pitypanglevelet, és fürgén felmászott rá. Feje így épp egy magaságba került a bóbitát formáló magokkal. Mély lélegzetet vett, aztán fújt. Vígan repültek szanaszét az aprócska ernyők. Pikk boldogan tapsikolt.
- Nagyon ügyes vagy, Pakk! Nézd, hogy szállnak, jaj, de szépek! – kiabálta.
Pakk lemászott, keresett egy másik alkalmas levelet, megtámasztotta, és szólt Pikknek, hogy most ő jön. Pikk nagyon koncentrált. Óriási levegőt vett, és nagyot fújt. Ő is sikerrel járt. Így mentek egyik bóbitától a másikig, hamarosan több száz pitypangernyő szállingózott a rét fölött. Kicsit unalmasnak találta a várakozást, ezért a kislány új mulatságot talált ki. A lefelé tartó magocskák alá állt, és megpróbálta fenntartani őket.
Óvatosan, lassan fújt felfelé, hogy terelgesse az ernyőcskét. Először nagyobbat fújt, de akkor messzire repültek a magok. Izgalmasabb volt sétálgatva irányítani őket a feje fölött.
Játékuknak a rigó érkezése vetett véget. Csőrében néhány szem cseresznye lógott. Megdicsérte kalapjukat és a kislány új ruháját, majd elmesélte, merre járt az elmúlt napon. A rigó sokfelé megfordult, ismerte az egész környéket.
A cseresznye nagyon ízlett nekik. A madár elmesélte, hogy fákon terem, olyanok a cseresznyefák ilyenkor, mintha felakasztgatnák rájuk a gyümölcsöket.
A gyerekek elregélték neki az óriási esőt, a gombák meséjét és a pitypangmagok reptetését.
Pikk elpilledt a sok élménytől, felmászott a pitypang hintalevelére, és elszundított. Ezalatt a rigó és Pakk fontos dolgokról beszélgettek. A madár azt tanácsolta, hogy járják be a vidéket, mert télire nem lesz megfelelő szállás az odú. Keresniük kell egy magasabban fekvő, melegebb helyet. Ha megtalálják, akkor még jó sok időbe beletelik majd, mire kényelmessé teszik.
A kislány felriadt egy arra járó légy zümmögésére. Álomittasan bámult utána, majd gyorsan-gyorsan a többieknél termett.
- Repülni szeretnék! Olyan sokan repülnek. A rovarok, a madarak, a pitypangmagok, én is szeretném tudni, hogy milyen! – állt elő legújabb ötletével.
- Pikk, neked nincsen szárnyad! Mivel akarsz repülni? – kérdezte a fiú.
- Rigó, te fel tudnál engem repíteni? Nagyon szeretném, kérlek! – fordult a madárhoz.
- Semmi akadálya! Gyere, ülj a hátamra! Nagyon erősen kapaszkodj a tollaimba, gyorsan fogunk menni!
Pikk a rigó hátán termett és repültek egy nagy kört az erdő fölött. A kislány látta a hegyet, mely a barlangot rejtette, látta a patak kanyargását, a fák leveleinek csudazöldjét, ahogy játszik rajtuk az alkonyi napsugár, látta az óriási tölgyfát. És a távolban különös dolgokat is észrevett, de a madár leszálláshoz készülődött.
- Köszönöm, Letti! – ölelte át hálásan a madár nyakát. – Ez óriási élmény volt! Elmehetek majd máskor is veled? – kérdezte.
- Persze, hogy eljöhetsz. Eddig eszembe sem jutott, hogy felajánljam. Azt hittem nem szerettek repülni.
- Nagyon szeretünk, nagyon szeretünk repülni! – kiáltott a pálcikalány, majd a rigó fejéhez hajolt, és súgott neki valamit.
- Pakk, gyere, téged is szívesen elviszlek egy körre! – rikkantotta a rigó.
- Köszönöm! Jövök! – és hálásan rámosolygott a kislányra.
- Én addig hazamegyek, megköszönöm a póknak is a ruhámat! Oda gyertek majd! – szólt Pikk.
Szívében a repülés élményét ringatta még jó darabig. Elbeszélgetett Ellivel, aztán becsúszott az odúba.
Mire Pakk hazaérkezett, addigra már aludt. Gyönyörű, új ruhája az ágya szélére terítve vigyázta az álmát.