14. mese
Kalapos mese
- Jaj, de csuda álmom volt! – szólt Pakk, amikor reggel felébredtek. – Álmomban elkísértem a Napot Meseországba. Fogadta őt a király, aki szentjánosbogár koronát viselt. Szamóca katonák vették körül. A király meginvitált bennünket egy nagy ünnepségre, ahol mindenki mézben fürdött. Hirtelen hatalmas förgeteg keveredett, pitypangtámadás érte az országot. Csak úgy röpködött a sok pitypangernyő, és mindenkit elborítottak, mert beleragadtak a mézbe. Aztán felébredtem, nem tudom, mi lett velünk – mesélte a kislánynak, akinek a könnye potyogott, annyira nevetett.
- Na, gyerünk a szamócákhoz, megéheztem! – vezényelt a fiú.
Már jó meleg volt odakint. Szokás szerint a rét felé mentek. Örültek, hogy minden reggel köszönthetik barátaikat. Már úgy ismerték az utat, hogy nem kellett a lábuk elé nézni. Pikk újra elmeséltette a fiúval az álmát, nevetgéltek, beszélgettek, aztán a kislány hirtelen elterült a földön. Valami nagyon furcsa történt a mezőn. A földből kicsike buckák tűntek elő. Ezek egyikében botlott meg Pikk.
- Hát, ez meg micsoda? – hökkentek meg.
- Lapi bácsi, mi történt itt? – kérdezték.
- Ó, hát kinőttek a gombák. Minden eső után előbújnak seregestől. Rengetegen vannak. Többnyire kedvesek, de vannak köztük mérgesek is. Őket jobb, ha elkerülitek! – intette őket a lapulevél.
A gyerekek most már óvatosabban haladtak. A szamócás bejáratánál őrt álló két csiperke hatalmasat nőtt az éjjel, apró gombák koszorúja vette őket körül.
Pikk, új ismeretei birtokában eléjük állt.
- Jó kedvetek van? – kérdezte.
- Igen, jó – felelték a gombák.
- Örülök. Örülök, hogy jókedvű gombák vagytok – szólt elgondolkodva a kislány. – Boldogok vagytok? – jött az újabb kérdés.
- Igen, boldogok – felelték a gombák.
- Nagyszerű! – mondta Pikk. – Szoktatok nevetgélni is?
- Igen, szoktunk. De miért érdekel ennyire a hangulatunk? – néztek kicsit furcsán a lányra.
- Hát, azért, mert Lapi apó azt mondta, hogy kerüljük el a mérges gombákat. De ha ti boldogok és jókedvűek vagytok, akkor veletek nincsen baj – mondta Pikk, majd lekapott egy gyönyörű, illatos szamócát, és beleharapott.
Pakk, immár tele gyomorral, odaballagott a csiperkékhez, és nagy komolyan megszólalt:
- Csiper apó, engem nagyon foglalkoztat valami. Te talán tudnál nekem segíteni.
- Mondd csak, Pakk, ha tudok, akkor válaszolok.
- Tudod, mi általában gyümölcsöket eszünk. Megkérjük a bokrot, vagy a fát, hogy adjon a terméseiből. Mindig többet hagyunk ott, mint amennyit elfogyasztunk. A múltkor, amikor ünnepséget tartottunk az odúnknál, a rigók hoztak néhány gombát is a lakomához.
Ti egyedül álltok, nem látom, hogy bokrok lennétek. Ha megeszünk egy gombát, akkor ahelyett hogyan nő másik?
- Nagyon jó kérdés! Éppen erről akartam mesélni, ezeknek a frissen kibújt csiperkécskéknek. Foglaljatok helyet, és hallgassátok ti is a történetet!
Valamikor réges-régen a gombák hatalmas és büszke lények voltak. Magányosan álltak az erdőkben, akkor még egyformák voltak. Okosságuk miatt az erdők-mezők lakói tanácsért jártak hozzájuk. Így ment ez évszázadokon, évezredeken át. A gombák kevesen voltak, hűvösen viselkedtek, félve tisztelték őket. Ha egyikük ideje lejárt, elhullatott egy magot, hogy tudását legyen, aki továbbviszi.
Egyszer a Napkirály óriási vitába bonyolódott Meseország uralkodójával. A mesekirály egyszerűen magának akarta a Napot. A Nap sokat volt akkor távol, a mesék birodalmában, hogy szeretettel meggyőzze a királyt, hogy kérése lehetetlen. Nem járt sikerrel. Addig fajult a dolog, hogy a mesekirály foglyul ejtette a Nap legkisebb leányát, Vénuszt.
Nagy haragra gerjedt a Nap, hiszen igen szerette a gyermekét. Felsorakoztatta hát a felhőkatonákat és elindult kiszabadítani a lányát. A Nap mindennap meglátogatott bennünket, de a felhőkatonák Meseországot ostromolták. Sokáig tartott a harc. Több hónapig nem esett egy csepp eső sem.
Szörnyű időszak köszöntött a világra. A növények szomjaztak. A gombák is. A legöregebb és legbölcsebb gomba egyszer álmot látott. Csodás földön járt, ahol rengeteg színes gomba élt. Kicsik, nagyok, kékek, zöldek, barnák, sárgák, gömbölyűek, soványak, pöttyösek, csíkosak, fel sem tudom sorolni, hány félék. Boldogan és biztonságban éltek királynőjük, Őzi, vezetése alatt. Álmában a bölcs gomba kapott Őzi királynőtől egy tanácsot.
„ Nem csak az okosságotokkal kellene törődnötök. Ezzel nagyon keveset tudtok adni a többieknek. Ha megtaláljátok, hogy igazából kik is vagytok, akkor ugyan nem lesztek többé nagy, büszke és magányos lények, akiket mindenki félve és messziről tisztel, de szépségetekkel mindenkit elbűvöltök majd. Keressétek meg, ki lakik az okosság mögött. És még egy jótanács: Csak akkor fog sikerülni, ha összefogtok! Csak akkor marad életben a néped.”
A bölcs, öreg gombát nem hagyta nyugodni ez az álom. Nem is hagyhatta, hiszen a gombanemzetség egyre fogyott. Az öreg magába fordult hát, hogy megkeresse a választ. Egyre kisebb lett, egyre kisebb. Végül eltűnt a többiek szeme elől. Nagy keresésében a föld alá húzódott. És akkor megértett valamit. Befelé figyelt erősen, masszív gyökerei visszatértek a testébe, majd szándéka szerint apró fonalakká lettek, és messze futottak a talajban. Nagy békét érzett. Apró fonalaival más gombák felé indult és szeretettel átölelve gyökereiket, átadta nekik tudását.
Közben a Napkirály kiszabadította Vénuszt, a felhőkatonák visszatértek, és újra esők öntözték a kiszáradt földet. A víz erejétől egyszerre kidugták fejüket a gombák is, és csodát láttak. Elsőként a bölcs, álomlátó gomba szakította át a talajt. Meglepetten tapasztalta új valóját. Gyönyörű kék színben játszó kalapot viselt, lába vastag lett, biztosan támaszkodott, mert alul fogta a többiek gyökérkezét. Ebből merítette az erejét. Hajdani büszkesége megértő szeretetté alakult. Galambgombának nevezték el a többiek.
Hetekig tartott a csuda. Alig győztek betelni ennyi szépséggel. A többi lény is a csodájukra járt, ők pedig szeretettel osztották meg szépségüket. Minden leszakított gomba nyomán kettő bújt elő. Az állatok megették a színes gombákat. Nemcsak az éhségüket csillapította, hanem békét és szépséget is tapasztaltak.
Néhány gomba azonban nem tudott megbirkózni a büszkeségével. Gőgősen különültek el a többiektől. Úgy döntöttek, hogy ők itt is különbek lesznek. Átalakulásuk nehéz volt. Harag gyúlt bennük, gyűlölték a boldog, színes gombákat. Őket okolták sikertelenségükért, és a gombák régi dicsőségét kérték számon rajtuk. Többségüket nagy türelemmel sikerült lassacskán megszelidíteni, de néhányan szomorú és mérges gombák maradtak.
Eddig a mese gyerekek. Okuljatok belőle!
- Pakk, te is megkaptad a választ a kérdésedre, ugye? Nyugodtan egyétek csak a gombákat! Mi a föld alatt erősebbek vagyunk, mint felette. Sőt, nagyon jó lenne, ha azonnal a fejetekre tennétek egy-egy kalapot! Ilyen erős napsütésben nem lehet fedetlen fővel üldögélni! Ezek a szegfűgombák épp a ti méretetek.
A gyerekek nagy nevetve a fejükre tették a kalapokat, megköszönték Csiper apónak a mesét, majd a rétre indultak, mert Pikk azonnal ki akarta próbálni a pitypangfújást, és persze szerette volna megmutatni új kalapját is.