10. mese Pikk ruhát kap

10. mese

Pikk ruhát kap

A kő hazacipelése korántsem volt egyszerű. Szerencsére tanakodásukkal és patak parti mozgolódásukkal felébresztettek egy nagy rákot, aki segített nekik feltolni a követ a partoldalon. (Képzeljétek el, amint a rák igyekszik feltolni egy nagy követ a sáros parton.)

Veszélyes vállalkozás volt a kőgörgetés. Félő volt, hogy valamelyikükre rázuhan a leendő csúszda. Még félúton sem jártak, mikor már majd összerogytak a fáradtságtól. Úgy határoztak, hogy inkább segítséget hívnak. A rigó elrepült hát barátaiért. Pikk és Pakk pedig úgy döntött, hogy okosabb, ha a kislány visszamegy az odúhoz és ott foglalatoskodik, hiszen nem nagyon veszik hasznát a nehéz munkában. A fiú megpihent hát a kövön, Pikk pedig hazaindult. (Pakk ül a kövön. A kő felülete sima, különben nem csúszna, de üldögéléshez elég kemény.) Az odúhoz érve folytatta a szőnyegkészítést. Élvezte, hogy színekből mintákat varázsol. (Képzeljétek el a szép, színes szőnyegeket!) Elmerült munkájából egy hang riasztotta fel.

− Szervusz kislány, nagyon szép, amit csinálsz. Nagyon szép, nagyon szép – hangzott a magasból. (Ez a hang egy pók hangja. Ez a pók általában egyedül van, ezért elég sokat motyorászik magában, megismétel félmondatokat, igyekszik szórakoztatni saját magát.)

Pikk felkapta a fejét és körbenézett. Nem látott senkit.

− Itt vagyok, a fa és a bokor között félúton – szólt ismét a hang.

A lány újra körülnézett, végre nagy nehezen észrevett egy fura lényt, aki egy hálóban lógott.

− Te szóltál? – kérdezte.

− Igen, én. Szép, amit készítesz. Miért csinálod? Akárhogy is nézlek, nem sok okod van a szövésre – mondta a lény.

− Már hogyne volna okom! – mosolygott Pikk. – Szőnyegeket készítek, ezek melegítik az otthonunk padlóját.

− Fura, fura, fura. Én az egész otthonomat magam szövöm – jött a felelet.

− Hát, mi itt lakunk ebben az odúban. Már készen találtuk. Nagyon kényelmes hely. Csak kicsit otthonosabbá tesszük. Egyébként Pikk a nevem. Te ki vagy? – kérdezte a kislány.

− Én egy keresztespók vagyok. A nevem Elli – mondta a pók.

− Kedves Elli, miért vagy egy hálóban? Talán csapdába estél? Segítsek kiszabadulni? – szólt Pikk.

− Jaj, dehogyis. Én ebben a hálóban lakom. Magam szőttem – jött a válasz.

− Nem kellemetlen ott lógni? – érdeklődött a kislány – Szinte olyan, mintha a levegőben volnál.

− Szeretek itt lenni – válaszolt a pók. − Hintázom egész nap.

− Ó, az remek lehet. Én is hintáztam már egy pitypanglevélen! – újságolta Pikk.

− Szeretsz hintázni? – hangzott a kérdés.

− Nagyon. Nagyon szeretek hintázni! – válaszolt a pálcikalány.

− Ha akarod, segítek neked hintát készíteni. Úgyis halálra unom magam. Örülök, hogy szomszédok lettünk.

− Én is örülök, és szeretnék hintát készíteni! – mondta Pikk.

− Akkor szaladj, hozzál leveleket! Ezek a fűszálak jók lesznek, a varrást majd megoldom. Addig keresek valami alkalmas ágat a hintának – szólt a pók, de a lány már nem hallotta, elrohant levelet keresni.

Első útja a pitypanghoz vezetett. (Képzeld el a borzas, sárga virágot!) Megtanácskozták a dolgot, a virág úgy vélte, hogy a tölgyfa levele volna a legalkalmasabb a célra, ráadásul nagyon szép is. Útba igazította a kislányt a tölgyhöz.

− Pikk vagyok, a pálcikalány – szólt megszeppenve, amint odaért. A fa olyan hatalmas volt, hogy akadozott a hangja. (A tölgyfa kívülről is, meg belülről is hatalmas. Több száz év bölcsessége nyugszik benne, ezt érzi a kislány, ettől megszeppent.)

− Én pedig Tölgyanyó vagyok – válaszolt a fa. (Most jön a játék: képzeljetek el egy gyönyörű, szinte éteri, lebegő hangot! Minden kedvesség, minden jóság ott zenél benne. Így beszél a tölgy hölgy.)

Pikk sosem hallott ilyen kellemes hangot. A hangban a kétszáz éves tölgy hölgy minden bölcsessége benne rezgett.

− Miben segíthetek neked, kislány?

− Hintát szeretnék csinálni, a keresztespók segítségével. Adnál nekem a leveleidből? – kérdezte Pikk.

− Szívesen – mosolyodott el a tölgyfa, és a kislány lába elé hullajtott egy szép, zöld, hullámos szélű levelet. (Ez egy könnyű kép. Képzeljetek el egy hullámos szélű tölgylevelet!)

Pikk egy kicsit zavartan fordult hozzá ismét.

− Tudnál adni még egyet? Tudod, van egy barátom, hadd legyen neki is hintája!

− Milyen kedves vagy, hogy a barátodra is gondolsz – szólt a fa. – Parancsolj, itt van, amit kértél – hullott alá a második levél.

− Köszönöm szépen! – mondta hálásan Pikk. – Szaladok is, hogy mire hazaér, készen legyek.

− Menj csak! Meglátogathatsz máskor is, szívesen mesélek neked az életemről! – búcsúzott a fa.

A pókot nagy gondolkodásban találta Pikk, amikor hazaért. Magában mormogva próbálgatta a bokor ágait.

− Megjöttem, kezdhetjük! – ébresztette fel Ellit a morfondírozásból.

− Nem tudom eldönteni. Nem tudom eldönteni, melyik volna a jobb hely a kettő közül – dünnyögte.

− Nem is kell! – kiáltott fel Pikk – Két hintát csinálunk, hogy Pakknak is legyen!

− Jól van, jól van, akkor nem kell dönteni – ereszkedett a földre a keresztespók.

Rámászott a levelekre és mindkét végükre rágott egy-egy lyukat. A lyukakba fűszálat hurkolt, majd megkérte a kislányt, hogy tartsa a leveleket. Villámgyorsan visszamászott a bokorra, és fentről navigálta Pikket.

− Gyere egy kicsit idébb! – kérte, majd jól odakötötte a hinta egyik szárát. – Kérlek, kérlek, emeld egy kicsit magasabbra a levelet! – szólt, és odaerősítette a másik oldalt is. (Ágaskodás, nyújtózkodás, emelés. Képzeljétek el, ahogy dolgoznak az izmok!)

Gyorsan elkészültek a másik játékkal is. Ott ingott-bingott a két gyönyörű hintaágy az odú bejárata közelében. Pikk azonnal kipróbálta őket. Nagyon boldog volt.

− Nagyon köszönöm neked a hintákat, Elli! – mosolygott a keresztespókra, aki elgondolkodva közelített felé.

− Nincs mit, nincs mit – ismételte szokása szerint. – Arra gondoltam, hogy készítenék neked egy csinos ruhát. Úgyis csak unatkoznék, unatkoznék – motyogott.

− Mi az a ruha? Nem tudom, mit jelent – válaszolt a lányka.

− A lányok ruhákkal csinosítják magukat. És ékszerekkel. Szoktam látni, ha gyerekek jönnek a tisztásra. Szoknyát viselnek és leszaggatják a virágokat, abból fonnak ékszert. Olyankor nagyon szépnek érzik magukat – hangzott a válasz.

− Hát, ha gondolod, hogy szükségem van ilyesmire, akkor örömmel elfogadom, de én nem fogom letépni a virágokat. Akkor nem tudnak többé táncolni.

− Akkor most, kérlek állj egy helyben! – mondta a pók.

Megmérte a lánykát egy hosszú pókfonállal, aztán sebesen dolgozni kezdett. Ezalatt Pikk befejezte a félbehagyott szőnyeget, aztán bevitte az odúba. A maradék szirmokból csinos csokrot kötött és az ablakba tette. Végül megragadta a seprűt és eltüntette odakint a szemetet.

− Kész is van, kész is van – jött Elli a ruhával. – Gyere, bújj csak bele!

 

Pikk elmagyaráztatta, hogy mit is kell tennie, aztán belebújt a ruhába. Pompásan festett benne. Jó érzés volt a puhaságot viselni. A szoknya érzete egyenesen lenyűgözte. Kacagva pörgött, forgott benne. (Próbáljátok elképzelni egy nagyon puha, nagyon finom textília érzetét a bőrötökön! Azzal is megpróbálkozhattok, hogy elképzelitek, hogyan mozog ez a könnyű szoknya pörgés-forgás közben. Hol és hogyan érinti meg a lábakat.)

− Köszönöm! Köszönöm szépen, Elli! – fordult hálásan a keresztespókhoz.

− Szívesen, szívesen, végre volt valami tennivalóm!

Ekkor hallották meg a zajt. Kicsit megriadtak, de ekkor a kislány felismerte Pakk hangját. Hamarosan befutott a menet. Három rigó és a kisfiú húzta-vonta a követ. Egy utolsó erőfeszítéssel leengedték az odúba, Pakk biztonságosan odarögzítette, és készen voltak. (Képzeljétek el, amint négy munkásember bajlódik valami nehéz tárggyal! Vajon milyen hangokat adnak közben? Azért káromkodni nem kell, elég a fújtatásra, lihegésre, hórukkolásra gondolni.)

Fáradtan, de boldogan néztek egymásra. Lettinek ötlete támadt:

− Mit szólnátok hozzá, ha megünnepelnénk a berendezkedéseteket? – kérdezte. – Elröppenünk egy kis harapnivalóért, aztán együtt jól belakmározunk. (Jókedvű, nagy hangú, „dolgoztunk-elfáradtunk-ünnepeljünk” hang)

− Rendben van. Ünnepeljünk! – mondta Pakk, szemével a kislányt keresve.

Pikk hirtelen előperdült új ruhájában.

− Nagyszerű lesz, mulassunk! – forgolódott új szerzeményében. – Mit szóltok a ruhámhoz? – kérdezte. (Őszintén tetszeni akar.)

− Nagyon csinos – szólt a rigó. – De mi most röppenünk! (Különösebben nem érdekli az ügy. Buli van, az a fontos.)

− Gyönyörű vagy! – mondta Pakk. – De honnan lett ruhád?

− Új barátunk, a kedves Elli, szőtte nekem. Hálóból van. Hálóruha. – mutatott a kislány a keresztespókra.

− Köszöntelek, Elli, a nevem Pakk – mutatkozott be a fiú.

− Pakk, hadd mutassak  még valamit! – fogta meg a kisfiú kezét Pikk. – Ezt is Ellivel csináltuk. Hinta. Próbáld ki! („Meglepetésem van” hang)

A pálcikagyerekek befeküdtek a hintaágyakba. Pakk nagyon élvezte az új játékot. (Hintázzatok kicsit képzeletben!)

 

− Ó, Pikk, nem is gondoltam volna, hogy ez a világ ennyi csodát rejteget! – szólt, majd a pókhoz fordult. – Köszönöm, hogy segítettél a barátomnak!  

Ezután csendben, elpilledve, ringatózva várták a madarak visszatértét.