7. mese Éjszaka a búvóhelyen

 

 

7. mese

Éjszaka a búvóhelyen

 

Pakk és a rigó a kislányhoz ért.

− Pikk, hadd mutassam be új ismerősömet! Rigoletto, Letti – mutatta be udvariasan a madarat a fiú.

− Örvendek. Gyönyörűen táncoltál – nyújtotta szárnyát a madár. (A bemutatkozó kézfogás társadalmunk elég jellegzetes mozdulata. Idézzétek fel az izmok munkáját, érezzétek, milyen erővel szorítatok kezet ilyenkor. És persze ne feledjétek, hogy nem egy kezet, hanem egy szárnyat érintetek!)

− Én is örülök – mondta a kislány. – Ő pedig itt Pipitér. Ő tanított táncolni – mutatott a szerény virágra Pikk.

− Üdvözöllek benneteket! – szólt a pipitér – El kell búcsúznunk. Közeledik az este, ilyenkor én becsukódom. De szívesen találkozom veletek holnap – mondta. – Talán táncolunk megint...

− A viszontlátásra! – búcsúztak tőle.

A kicsi virág szirmai lassan csukódni kezdtek. (Lehet újra játszani a kezetekkel!)  A gyerekek és a rigó pedig elindultak az odú felé. Elfáradtak. Most érezték csak, hogy mennyire. A rigó készségesen segített Pikknek átkelni a nagyobb akadályokon.

− Gyertek, mutatok nektek valamit! Nem kell messzire mennünk. Bizonyára megéheztetek, odavezetlek benneteket, ahol a legfinomabb szamóca terem.

Kicsit jobb felé vették az irányt, a csalitosba. Eddig észre sem vették, hogy megéheztek, annyi izgalmas esemény történt. (Éhségérzet. Ebben naponta részünk van, nagyon könnyű előhívni!) A harmadik bokor alján két hatalmas csiperke gomba állt őrt a szamócás előtt. (Képzeljétek el a gombákat, színüket, illatukat!)  Pikk és Pakk most látott először gyümölcsöt, az élénkpiros szamócaszemek harsányan pompáztak a zöld háttér előtt. Illatuk messziről érződött. (Képzeld el, zöld háttér előtt ragyogó vörös szamócaszemek! Az illatukat is idézd fel!) A pálcikagyerekek szájában összefutott a nyál. Letéptek egy-egy szemet, és élvezettel beleharaptak. (Nagyon fontos, hogy felidézd a teljes folyamatot. Meglátod, érzed az illatát, indulnak az emésztőnedvek, kezedbe veszed, illata még erősebb, beleharapsz és berobban az ízkavalkád.) Elképesztő világra tárult ajtó. Szamócaíz. (Érezd a szamóca ízét!) Édes, csipetnyi fanyarsággal, benne a napsütötte erdő élménye. Ez volt az első íz, amit tapasztaltak. Megszólalni nem bírtak. Egyrészt tele volt a szájuk, másrészt elragadta őket az édes csoda. Pukkadásig ették magukat a nyári alkony fényeiben. (Alkony. Képzeld el, lásd!)

− Ideje indulnunk – jelezte a rigó – gyorsan beáll a sötétség, és még kicsit kényelmesebbé kell tennünk a kuckótokat!

A két kis figura szótlanul indult. Nagyon fáradtak voltak a rengeteg élménytől. (Idézd fel egy mozgalmas, kellemes élményekkel teli nap estéjét. Boldog-fáradt érzés.) Hamar odaértek az odúhoz. Pakk örömmel mutatta a kislánynak a helyet. Kellemes, tágas volt a fa tövében lévő üreg. (Megváltozik a térérzet: ismét behatárolt a hely, mint a bakancs esetében. Képzeld el!) Föld és korhadó fa  illata terjengett benne. (Érezd az illatokat!)  A bejárati nyílás nem volt túl nagy, így nem kellett veszélyes betolakodóktól tartaniuk. A talajszintnél magasabban feküdt, de szerencsére a fa gyökerei kényelmes lépcsősorba rendeződtek előtte. Két kisebb nyílása is volt, így elegendő fény hatolt be. (Képzeld el az odút!)  Pikk kíváncsian ugrott le az ajtóból. (Ugrás. Képzeld el, érezd, ahogy dolgoznak az izmaid!)

− Ó, ez nagyon kellemes! Tetszik nekem ez a szállás! – nézett körbe.

− Nem ártana valami kényelmes fekvőhelyről gondoskodni – szólt a rigó, aki nagyon fontosnak érezte magát attól, hogy kalauzolja és segíti a gyerekeket.

− Az tényleg jó lenne! – gondolta végig Pakk.

− Gyertek, néhány pitypang már bóbitát növesztett, biztos szívesen adnak néhány pihét. Azon kényelmes fekvés esik. Én pedig hozok nektek száraz fakérget, amiből ágyat készítünk.

Kimásztak hát, és visszaindultak a mezőre. A pitypangok szerencsére még nem csukódtak be teljesen, és szívesen segítettek. Sőt, egy százszorszép felajánlott néhány szirmot, hogy még kényelmesebb legyen az alvóhely, a pipitér pedig elhervadt virágainak sárga porzóját kínálta fel párnának. Úgy felpakolt a két kis pálcikagyerek, hogy alig bírtak hazamenni. Hónuk alatt a kamillapárna, kezükben, mint a luftballon ringtak a pitypangbóbiták és a százszorszép fejek. (Itt egy kicsit imbolygó mozgás jelenik meg. Képzeljétek el, hogy egy óriási, kinyitott napernyővel a kezetekben próbáltok haladni!)

Mire új otthonukhoz értek, a rigó már elhelyezte a fakéregből lecsípett ágyakat. A gyerekek puha fekhelyet készítettek a virágok ajándékaiból. Búcsúzóul a rigó meglepte őket két szép tollal, hogy legyen takarójuk, ha hűvös az éjszaka.

− Kedves Letti, köszönjük a segítségedet! Ugye, eljössz holnap is? – kérdezték a madarat.

− Természetesen. Számíthattok rám. Sok munka van még az odútokkal, és rengeteg hely vár arra, hogy felfedezzétek. Jövök és kalauzollak benneteket – mondta a rigó, azzal elrepült.

Pikk nagyra nyílt szemekkel nézett utána, aztán nyugovóra tértek. Ágyuk kényelmes volt, puha fészek. (Képzeld el, hogy egy fárasztó nap után illatos, puha ágyba bújsz!)

De elaludni nem sikerült azonnal. Keringtek bennük az átélt kalandok. (Emlékezzetek arra, hogy ez milyen érzés! És arra, hogy milyen jól esik ilyenkor néhány mondatot elmondani a társnak, barátnak.)

− Pakk, csodaszép ez a világ! Örülök, hogy életre keltünk – szólalt meg a kislány.

− Én is örülök. Mennyi minden történt azóta, hogy lemásztunk a falról! – válaszolt a fiú. – Emlékszel, hogy milyen hideg és sötét volt a barlang? – kérdezte. (Idézzétek fel a hideg, sötét barlang képét!)

− Igen, emlékszem, bár úgy érzem, mintha ezer éve lett volna – mondta Pikk. – Te, Pakk, hogy lehet az, hogy itt Csodaországban másképp van sötét, mint a barlangban? (Képzeljétek el a csillagos éjszaka fényviszonyait!)

− Nem tudom. Itt kellemes sötétség van, ott nem volt jó – gondolkodott a fiú.

Pikk kimászott az ágyból és kinézett az ablaknyíláson. (Felkel, odamegy, kinéz. Felfelé néz.)

− Gyere ide! – fordult a kisfiúhoz – Megtaláltam a magyarázatot, hogy itt miért világos a sötétség! – mondta izgatottan. (Nagyon különöset lát, attól izgatott a hangja.) – Világító pöttyök vannak az égen!

− Azok a csillagok – ment Pakk is az ablakhoz.

− De szép nevük van! – mosolygott a lány. – Szeretem a csillagokat is – mondta halkan, és apró fejét a párkányra hajtotta. (Nagyon fáradt. „Bárhol elalszom” érzés)

− Menjünk aludni, nehéz nap van mögöttünk, ne aludj ülve! Kényelmesebb, ha lefekszel! – kísérte az ágyhoz a már félig alvó kislányt Pakk.

Betakarta a rigótollal, bebújt a saját ágyába, és aludtak reggelig.