6. mese Pikk táncol a virágokkal

 

 

6. mese

Pikk táncol a virágokkal

A kislányt teljesen elvarázsolta a színek kavalkádja. Úgy érezte, ébren álmodik. Hálás volt Pakknak, hogy nélküle ment szállást keresni.

Csak állt, és csodálta a tisztást. Hozzá képest minden óriási volt. A fűszálak fölé tornyosuló virágok, olyanok voltak, mint strandon a napernyők. Lehuppant egy magasabban fekvő fűcsomóra, és ámuldozott.

Látott egy sárga virágot, mely borzasan meredt az ég felé. Nagyon mulatságos volt. Megpróbálta elképzelni, milyen érzés lehet, ha valaki ennyire sárga. (Képzeld el, hogy SÁRGA vagy. Te vagy a sárga.)  Öröm járta át, nagyon kellemesnek találta ezt az állapotot. Kacagva dőlt a fűbe, szétvetve karjait. (Idézd fel ezt az élményt, biztosan csináltad már! Ha még nem, akkor itt az ideje kipróbálni!)

Ekkor meglátta a nagy kékséget. A tejszínhabokkal. Beleveszett kicsit a gyönyörű árnyalatokba. Hogy ez mennyire kék! – gondolta. (Idézd fel az ég kékségét! Képzeld el, hogy te vagy a KÉK!)  A felhőkben meséket látott. Óriási víziló úszott egy még hatalmasabb egérke felé. (Felhőjáték. A felhőket nézni nagyszerű. Idézd fel magadban az élményt! Lásd a felhőfigurákat!)

Most jön az a bizonyos hanggyakorlat. Figyelem, felkészülni, móka indul! Elég, ha eljátszátok, amit a felhőállatok tesznek.

− Jó napot! – mondta dörrenő hangon a víziló. (Képzeld el a mély, dörgő hangot, próbáld úgy mondani!)

− Jó..., jó napot! – cincogta halkan az egérke. (Nagyon magas, halk cincogás)

− Hová, merre tart hatalmasságod? – kérdezte Víziló úr. (Mély hang)

− Ha..., hatalmasságom??? Azt kérdezte, hatalmasságom? De hát én egy csöpp kis egérke vagyok. (Cérnavékony cincogás)

− Ha-ha-ha – mennydörgött a válasz −, méghogy csöppnyi! Uram, önnek a szemfoga nagyobb, mint én! (Mély, öblös hang. A ha-ha-házáskor  ezt különösen könnyű produkálni.)

− Té... tényleg? Biztos ön ebben? – jött a cincogás. (Cérnavékony, magas, halk cincogás)

− Hát már hogyne lennék biztos? Hiszen látom! – harsogta a víziló. (Harsogás)

− De ön egy víziló, sokkal nagyobb, mint én. Én csak egy kisegér vagyok. (Cincogás)

− Ne viccelődjön már velem hatalmasságod! Ön a hatalmas egér, csekélységem pedig egy apró kis víziló csupán – rezgett a válasz. (Harsogás)

− Ugyan már, hiszen hallja, hogy a hangom is milyen vékonyka. (Szégyenlősen cincog)

− Azt éppen hallom, de azon könnyen segíthetünk – válaszolt Víziló úr. (Harsog)

− Tényleg? Ön tud nekem segíteni, netán ismer valamiféle varázslatot? – érdeklődött a hegynyi egérke. (Cérnavékonyan, érdeklődve cincog)

− Varázslatnak nem varázslat, de működik. Mondja szépen ÁÁÁÁ! (Harsog az Á hang, mintha mélyen énekelnétek, élvezzétek, játsszatok a hanggal!)

− ÁÁÁÁÁÁ (Ez bizony egy doktorbácsis fojtott Á hang. Úgy is kell csinálni, mint ott!)

− Jaj, nem így, nem orvosnál van. Csinálja úgy, mintha énekelne. (Harsog)

− ÁÁÁÁÁÁ – cincogta egerünk. (Nagyon igyekszik, kicsit job lesz a hang, magas torokhang most.)

− Na, így már jobb. Most próbálja mélyebben! (Harsog)

− ÁÁÁÁÁ (Próbáljátok mélyíteni a hangotokat!)

− Még mélyebben! (Harsog)

− ÁÁÁÁ (Még mélyebbre, de figyeljetek rá, hogy beszédhang maradjon!)

− Ez még mindig nem az igazi. Meg tudná tenni, hogy hatalmas mancsát a mellkasára teszi? Így ni, mutatom. Na, most próbálja úgy, hogy érezze, hogy rezeg a mancsa alatt a hang! (Harsog)

− ÁÁÁÁÁ (Csináljatok pontosan úgy, ahogy a víziló mondta! És most próbálgassátok az Á hangot!)

− Ó, ugye, ön is hallja a különbséget? (Harsog)

− Uram, maga egy varázsló! Vízivarázsló, vagy varázsvíziló. (Már nem cincog, egyre teltebb, mélyebb a hangja)

− Mondtam, hogy sikerülni fog. Gyakorolja sokat, egyre nagyobb lesz az a hang! Csak arra vigyázzon, nehogy mennydörgéssé váljon, mert akkor bizony megázunk. A viszontlátásra! (Harsog)

− Viszontlátásra! – felelt az egér.

Pikk gurgulázott a nevetéstől. Micsoda világ, mesék úsznak az égen! Boldog volt. Úgy határozott, hogy nem mesél többet magának, majd akkor, ha a kisfiú is itt lesz, úgy biztosan még mulatságosabb a dolog.

Felült, a sok harsány színű virág között megpillantott egy szerény kis fehér szirmút. Felpattant és odasietett hozzá. (Képzeljétek el, lássátok a virágot! Mifelénk a kamillavirágot hívják pipitérnek.)

− Pikk a nevem. Te ki vagy? – kérdezte

− Az én nevem Pipitér – válaszolt nagyon kedvesen a virág.

− Ó, de szép neved van! Úgy kezdődik, mint az enyém – mondta Pikk.

− Kedves vagy. Nekem is tetszik a neved. Te is hallottad, ahogy az egér és a víziló beszélgetett?

− Tényleg beszélgettek? Azt hittem, csak én találtam ki az egészet – szólt megrökönyödve a kislány.

− Persze, hogy beszélgettek. Lehet, hogy te találtad ki, de én is hallottam. Valahogy furcsán van ez. Ha igazán, de igazán benne vagy egy történetben, akkor azt mások is érzik.

− Hű, ezt nem tudtam – mondta a kislány.

− Tudod, mi sokat mesélünk egymásnak, magunknak. A táncon kívül ez az egyetlen szórakozásunk. Mi nem tudunk innen elmozdulni, csak azt láthatjuk, ami a közelünkbe jön. Így aztán nézzük, mi történik az égen, és mesélünk róla – magyarázta a virág.

− Sajnálom, hogy nem tudtok járni – szólt Pikk. – Megtanítanál táncolni? – kérdezte aztán.

− Persze, nagyon szívesen! Táncolni úgy kell, hogy lebegteted magad a szélben. Ha pedig nincs szél, akkor képzelsz magadnak. Kitárod a karod, és csak hagyod, hogy vezessen a szellő. (Próbáld ki! Képzeld el, hogy veled történik, te táncolsz!)

Pikk kitárta karjait, becsukta a szemét és próbált a szélre figyelni. Lassan megmozdultak kicsi kezei, hullámzott a teste. (Érezd, ahogy hullámzik a tested!) Nagyon jó érzés volt. Ringatózott az áramlásban. A virág csendesen gyönyörködött benne, majd megszólalt.

− Ugye, milyen egyszerű?

De Pikk nem válaszolt. Lassan lábacskái is megmozdultak, forogni kezdett, hajladozott. Szinte lebegett. A virág szája tátva maradt a csodálkozástól. Ilyen szépet még sosem látott. Pikk hirtelen kinyitotta a szemét és kacagni kezdett.

− Ez tényleg csodálatos! – kiabált boldogan. – Milyen gyönyörű dolgok vannak itt Csodaországban! (Önfeledten kacag, boldogan kiabál)

− Kedves Pikk, én még sosem táncoltam így, mert nem tudok, de igazán nagy örömöt okoztál nekem azzal, hogy láthattam. – mondta hálásan a virág.

− Ó, te szegény, pedig az volt a legjobb, mikor foroghattam.

− Láttam az arcodon – felelt a pipitér.

− Tudod mit? Megpróbálok helyetted is mozogni. Táncoljunk együtt! – állt elő Pikk az ötlettel.

− Nehezen tudom elképzelni, de táncoljunk! – szólt a kicsi, fehér virág.

Táncolni kezdtek. A virág levelei kecsesen ringtak a szélben, Pikk megfogta őket, figyelt rá, majd ő is megmozdult. Együtt úsztak, lengedeztek. Pikk körbeforgott a virág körül, apró kezeivel meg-megsimítva a leveleit. A többi virág döbbenten nézte táncukat. Aztán automatikusan ők is táncba kezdtek. Pikk észre sem vette, hogy már rég elhagyta a pipitért és már a mező összes színes csodájával együtt mozog. Hol itt, hol ott érintve őket. (Ezt képzeljétek el! Szabadon, önfeledten táncoltok egy mezőn! Nem látja senki, csak a rét virágai.)

Ekkor ért vissza Pakk a rigóval. Ahogy jöttek lefelé a lejtőn, hirtelen tárult a szemük elé a látvány. (Most azt képzeljétek el, hogy valaki önfeledt örömtáncát ti figyelitek messziről! Ez nem egy egyszerű tánc, valójában csodát láttok. Olyasmit, amit ebben a világban nem szokás mutogatni. Egy megfelelés- és szorongásmentes öröm, mozgás részesei lehettek. Jelenlétet tapasztaltok, pontosan azt, amire mindenkinek szüksége van.) Mindkettejüknek földbe gyökerezett a lába. Ekkora csodát még nem láttak. Ringott, hullámzott a kicsiny tisztás, a virágok különös-áttetsző színűvé változtak, közöttük pedig egy apró, fekete alak forgott, lágyan érintve levelüket, szirmaikat. Pakk egyszercsak meghallotta a muzsikát. (Ez megint kicsit hibbantan hangzik. Próbáljátok meg elképzelni, hogy milyen lenne egy gyönyörű kép, vagy egy érzés, ha hangokban jelenne meg!) Gyönyörű volt. A kis rét tiszta esszenciája. Ránézett a rigóra és látta, hogy ő is hallja. Boldogság töltötte el őket.

Pikk hirtelen kacagva hanyatt vetette magát a pipitér mellett. (Hanyattvetés, kacagás)

− Jaj, de jó volt! Ugye, hogy tudsz velem táncolni? – kérdezte nevetve.

− Kislány, te nemcsak velem táncoltál, hanem az egész világgal – szólt kissé fátyolos hangon a virág. – Olyan csodát mutattál nekünk, amiről elképzelni sem tudtuk, hogy létezik. (Teljes átéléssel, a csoda birtokában szólal meg. Ilyen a hangja is.)

− Igen, igen gyönyörűséges volt! – kapcsolódott be a többi virág is nevetve. (Örömhangok. Nyugodtan kibővíthetitek a szöveget a saját szavaitokkal!)

Boldogan hullámzott a mező, most már a jókedvüktől. Pakk és a rigó a kislány felé indult. – A feladatukat teljesítették, megvan a búvóhely,  csodát is láttak… Tényleg nagyszerű ez a világ! – gondolták.