4.mese Pikk és Pakk átkel a nagy vízen - testtudatosság, gyakorlatokkal

4.fejezet

Testtudatosság gyakorlatokkal

Ebben a mesében is a testérzetekkel játszunk még egy kicsit. Rákészülünk a következő történetre, ahol majd új szín – színek – kerülnek a palettára.

Úgy éreztem, hogy bölcs dolog, ha kicsit rámutatok a testtudatosságra gyakorlatokkal is. Hogy kipróbálhassátok, és a gyerekek is megtapasztalhassák.

A testnevelés órák megmozgatják ugyan az izmokat, de nem alakítanak ki tudatosságot, ugyanis nem hagynak időt a megtapasztalásra. Lehet, hogy nagyon fontos kunsztokat bemutatni az ötrészes szekrényen, időre fekvőtámaszokat végezni, nem tisztem ezt eldönteni. Egy biztos: nekem soha egyetlen tornaórán sem magyarázták el, hogy erre, vagy arra figyeljek, így és így tudom kiegyenesíteni a tarkóállásnak nevezett gyertyát, ez és ez az izom segít benne. Évek munkájával persze rájöttem, hogyan kell, de lehet ezt egyszerűbben is. Csak kicsiben kell elkezdeni.

Egyik kedvenc gyakorlatom, amikor akár egy órán keresztül is csak a kézfejünkre figyelünk. Tekergetjük, forgatjuk, felfedezzük, milyen izmok és hogyan mozgatják. A gyerekekkel is sokat játszottuk ezt.

Néhány hete új csoporttag érkezett a tinédzserek közé. Velük mindig ki kell várni a kezdésre alkalmas időpontot, különben használhatatlanok. Addig ketten beszélgettünk, miközben megtudtam, hogy bizony nehezen tud figyelni, akkor is csak rövid ideig. Bemelegítésként kézgyakorlatokat végeztünk. Az új gyerek teljesen elmerült benne, olyan volt, mint egy apró fiúcska, aki kisautót tologat. A közel fél órás gyakorlat végén boldogan jegyezte meg: Hú, nagyon régen nem játszottam ilyen jót! És kiderült, hogy figyelni tudok! 

Ezt kipróbálni kerültek be a „tornagyakorlatok”. Ezeket nagyon lassan kell végezni. Közben figyeljétek, melyik izom, hol húzódik a karotokban! A gyerekeknek ezt nehéz elmondani szakszerűen. Itt ezért célszerű a rácsodálkozás hullámát meglovagolni. Nyugodtan mondjátok, meséljétek, lelkendezzétek el nekik a saját felismeréseiteket. Itt most nem kell okosnak lenni, csak tapasztalni és örülni neki.

Ugyanis ebben az esetben a kommunikációtok kongruens lesz. Elég ronda szó. Azt jelenti, hogy a verbális és a nonverbális jelek együtt állnak. Magyarul, amit mondtok, azt alátámasztják a test egyéb jelzései.

Ehhez teszem hozzá a megígért másik gondolatot. Észrevettétek már, hogy a gyerekek akkor kacagnak a leghangosabban, ha tényleg megbotlatok, tényleg elestek, tényleg ügyetlenek vagytok? Még nem kondicionálódott beléjük az aggodalom, még nem kötik az egyik tényt egy másikhoz, ők csak nevetnek, mert vicces, hogy a komoly anya, milyen elképesztő arcot vág, amikor épp repül, vagy botlik. Ugyanis akkor teljesen kongruens vagy. Visítasz és esel. Hirtelen helyzetekben nem lehet szépen esni, vagy szépen megbotlani...

Százezer figyelemelterelő praktikám egyike volt az ügyetlenkedés. Működött, de az igazi, végeérhetetlen kacaj akkor jött, amikor tényleg ügyetlen voltam. FIGYELEM! Néha nehéz nem megbántódni attól, hogy nevetnek. DE: nem kinevetnek, csak nevetnek. Neked is bölcsebb velük nevetni, akkor a kellemetlen élmény is hamarabb tovaszáll.

Szóval a gyakorlatokat nagyon lassan, nagy figyelemmel végezzétek, ne rutinból. A nyújtózkodásnál éljétek bele magatokat a vitorlaállapotba. Nem kell keresgélni a szavakat az élmény megosztásához, mondjátok a kölyköknek, ami jön.