17. mese A tóparton - tapintás

17. mese

A tóparton

A rigó magasra repült, a gyerekek kapaszkodtak, és csak néztek, néztek. (A repülés nemcsak látvánnyal jár, hanem légellenállással és annak a hangjával is. Valami olyasféle hang, mint amikor menetközben lehúzod az autó ablakát.) Csodálatos volt újra látni innen fentről a világukat. És nagyszerű érzés volt tudni, hogy amit ők most egy zöld takarónak érzékelnek, az barátok lakhelye, ott várják őket a virágok, a fák és az ott élő állatok. Boldogok voltak.

A madár óriási kört tett velük, majd Délnek fordult. Először meg akarta mutatni a két pálcikagyereknek a cseresznyefákat, melyek a közeli szőlőhegyen álltak. Utána pedig azt tervezte, hogy átvizsgálnak egy területet, melyen alkalmas téli szállást gyanított.

A rigó tudta, hogy miért siet ennyire. Közel egy hónap ugyan volt még a nyárból, de az őszi szelek hideg esőt hoznak, a tél pedig faggyal jár (Képzeljétek el ezeket a képeket és érzeteket! A hideget, a jeges szelet, a megváltozott fényviszonyokat, a fagyot!) és éhezéssel, ha nem gondoskodnak előre magukról. A hideg ellen nem lesz elegendő a lapulevél köpeny és a virágszirom ruha. A madár olyan búvóhelyben gondolkodott, ahol fűteni is tud a két gyerek. Végső esetben persze melegíti őket a testével, de ha lelnének egy megfelelő kuckót, az mindenkinek egyszerűbb volna.

Annyira elgondolkodott, hogy túlrepült a szőlőkön, a város határából kellett visszafordulnia.

A gyerekek megdöbbenve figyelték a táj változását. (Próbáljátok meg olyan szemmel nézni a várost, mintha nem volna róla ismeretetek. Próbáljatok meg csak színt és formát látni!)

Az erdőket és a mezőket széles, fekete kígyók szabdalták, amiken fura, színes bogarak szaladgáltak. Kissé esetlenek és hangosak voltak. Azt pedig el sem tudták képzelni, hogy mi az a sok-sok óriási, szögletes valami, amik gomba módra piros kalapot viselnek, és tele van velük egy kígyóktól hemzsegő hatalmas tisztás.

Szerencsére megérkeztek a cseresznyefák fölé. Letti ügyelt, hogy óvatosan érkezzen a földre. Pikk és Pakk csak ámult, bámult a gyönyörűséges fák láttán. Mert nemcsak cseresznye, hanem meggy, kajszi- és őszibarack is kellette magát. Pikk azt képzelte, hogy pöttyös ruhába bújt fatündérek. (Lássátok a fákat a gyümölcsökkel!)

A rigó felröppent, és mindegyik gyümölcsből szakított a gyerekeknek, akik ízekben tobzódva ebédeltek meg. Először cseresznyét és sárgabarackot ettek, mert ezeket már ismerték. Aztán meggyet kóstoltak, ami a kisfiúnak nagyon ízlett, Pikknek kevésbé. Inkább az őszibarackba harapott. (Idézzétek fel a gyümölcsök ízét! Nagyon jó játék, ha étkezés közben beszélgettek az ízekről, ki-ki elmondja, hogy ő mit érez , milyen színek, képek jelennek meg benne az ízek hatására.)

− Pakk, Pakk, ennek a gyümölcsnek napfény íze van és olyan édes, mint a méz! – lelkendezett.

Ebédjük végeztével ismét barátjuk hátára kapaszkodtak, aki rövid repülés után egy tavacska szélén álló sziklán landolt. Fák között bújt meg a víz, mészkő sziklák ölelésében. A rigó azt remélte, hogy ráakadnak egy csinos kis barlangodúra. A szikláról remek kilátás nyílt. A tó partját homok borította, vize zöldes árnyalatú, a homoksávot gyér növényzet övezte, majd kezdődött az erdő. (Ez egy szép és összetett kép. Lássátok! Ne feledjétek: érezzétek a vízpart illatát is!)

A szikla kellemes meleg volt, de nem forró. Pikk hanyatt feküdt rajta, élvezte a hőmérsékletét. (Kellemes langyosság érzete végig a testen hátul.) A felületén lévő apró göröngyök jólesően masszírozták a kislányt.

 (Ez egy kicsit göröngyös szikla. Nincsenek éles, hegyes felületei, minden kerekített. Képzeljétek el, vagy idézzétek föl, hogy milyen érzés feküdni rajta, hol és hogyan nyomja a hátatokat, lábatokat, fejeteket.) Úgy határoztak, hogy közvetlenül a tóparton kezdik a keresést. Óvatosan leereszkedtek a szikláról egy kavicsokkal borított ösvényen. Lassan haladtak, mert lábukat bökték az apró kövek. (Kavicsok böködik a talpat. Mindenkinek van ilyen élménye. Idézzétek fel!) Mikor kiértek a száraz homokra, szinte felüdülés volt a talpuknak − egy darabig. Amíg a szikla árnyékában haladtak. (Hűvös, száraz homok érzete. Kicsit besüpped a talp alatt, a lépések felkavarják a port, finoman belepik a lábfejet.) A napsütötte, szürke homok túl meleg volt a lábaiknak. (Most forró a homok!)

− Fussatok át rajta! – tanácsolta a rigó. – A víz melletti homok jóval kellemesebb!

Hát, persze, hogy szaladtak, csak úgy porzott mögöttük az út. A madárnak igaza volt, a nedves talaj nem melegedett át annyira. (Érezzétek a nedves homokot! Meleg, de elviselhető.) Nagy volt a hőség, így hát a vízben gyalogoltak tovább. (Érezzétek azt a pillanatot, amikor beleléptek a hideg vízbe, majd kicsit beljebb lépve körülöleli a lábatokat.) Élvezték, ahogy körbeveszi lábacskáikat a hűvös folyadék. Ha valami felkeltette a figyelmüket, akkor Letti odarepült, és szemügyre vette. Egyelőre nem találtak semmit, viszont rettenetesen elfáradtak. Pihenőt kellett tartaniuk. A két gyerek óriási fröcskölést csapott először (Fröcskölés! A felhevült testet hideg vízcseppek érik.), hogy testük lehűljön, aztán letelepedtek egy fűcsomó árnyékába. Élvezték a homok puhaságát (Érezzétek a testeteken is a homok kellemes puhaságát!), Pikk egyik kezéből a másikba folyatta, majd rájött, hogy nagyon könnyű ábrákat rajzolni bele Biztosan csináltátok már mindkettőt. Most idézzétek fel az élményt. Jó időben próbáljátok ki a gyerekekkel a strandon, télen, esőben ugyanez  játszható finom sóval, esetleg liszttel, otthon. Aztán jöhet a só-liszt gyurma! A gyerekeknek nagyon fontos, a finommotorika fejlődéséhez, hogy sokat használják a kezüket. Nyugodtan vonjátok be őket a tésztagyúrásba, dagasztásba. Hadd formázzák a pogácsát, szórják a szezámmagot, mákot! Igen, ki fog szóródni a mák, lepotyognak a tésztadarabok, koszos lesz  a konyha, de közben tapasztal és ügyesedik a gyerek.)

Először az ujjával, majd egy kicsi bottal felrajzolta eddigi életük legfontosabb szereplőit. (Rajzolni is lehet sóba, lisztbe!) Pitypangot, Lapi apót, Ellit, a keresztespókot, a gombákat, a vadrózsabokrot, a sáskacsaládot, Szentjánosbogárékat, a méheket. Kicsit tétovázott, majd Galit, a rosszkedvű galacsinhajtót is megörökítette.

− Nézzétek, most mindenki itt van velünk! – kiabált tanácskozásba merült társainak.

− Mindjárt jövünk! – biztosították. – Csak befejezzük a tanakodást!

Persze a kislány elunta a várakozást. A homokban ülve lábaival rugdosni kezdte a nedves masszát. (Itt már nedves a homok. Érezzétek, hogy a sarkatok árkot váj bele. A nedves homok alul még hűvösebb!) Nagyon meglepődött, amikor csinos kis domb lett belőle. Odaguggolt és kezeivel is formázni kezdte. Belemerült az új játékba. (Idézzétek fel a homokvár építésének élményét!) Észre sem vette, mikor Pakk és Letti melléértek. A dombba barlangot rejtett, patakocskát vájt elé, megformázta bogár barátaikat is. Élvezte az alkotást és a nedves homok érintését. Közben persze a feje búbjáig bepiszkolódott. Míg társai megcsodálták alkotásait, addig ő megmosdott a tóban. (Idézzétek fel az élményt! Fürdés a hideg vízben.) Továbbindultak, még be akarták cserkészni a környéket.

Felvillant az első reménysugár. Az egyik szikla alatt megpillantottak egy sötéten tátongó üreget. Letti jól megnézte, de azt javasolta, hogy inkább menjenek tovább. Attól tartott, hogyha átfagy a talaj, akkor nagyon hideg lesz az üregben, és talán nedves is. Bandukoltak hát. Pakk hirtelen meglátott valamit az egyik sziklán. A rigó odarepült, aztán sokáig nem tért vissza. Addig a gyerekek homokvárat építettek. Az általuk ásott patak fölé híd került egy fadarabból. Kavicsokkal rakták ki a vár alját. (Ismét a homokozás élménye. Idézzétek fel, hogy milyen érzés, amikor teljes tenyeretekkel lapogatjátok a homokot! Nem feledkezzetek meg a kavicsok, a fadarabkák tapintásának élményéről sem!) Remekül szórakoztak, míg barátjuk végre-valahára visszatért.

− Gyorsan fürödjetek meg, aztán indulunk! – szólt a madár határozottan.

− Megtaláltuk? – kérdezte Pakk.

− Lehet – válaszolt Letti −, de most tisztálkodj meg! Így nem ülhetsz a hátamra, másképp pedig egyelőre nem tudtok felmenni.

Megfürödtek hát. Kellemes volt a simogató, hűvös víz. (Megint hideg vízben fürdés.) Sajnálták itthagyni a várat, de tudták, hogy nem vihetik magukkal. Pikk javaslatára elbúcsúztak tőle, és belesuttogták, hogy milyen jó volt itt lenni és mindezt megépíteni.

Letti nagyon óvatosan közelítette meg a sziklán lévő hasadékot. Épphogy meg tudott kapaszkodni egy keskeny párkányon, a gyerekeknek rögvest az üregbe kellett ugraniuk a hátáról.

Nagyon kellemes helyet találtak . A szűk bejárat mögött tágas tér rejtőzött. (Ismét behatárolt a tér az eddigi határtalansággal szemben. A hangok is másképp szólnak zárt térben! ) Akkora volt, hogy hat rigó is kényelmesen táncolhatott benne. Szóval éppen megfelelő a téli tüzelő, az élelmiszerkészlet tárolására, és elegendő hely marad arra is, hogy fogadják a barátaikat. Feltéve, hogy nem egyszerre érkeznek majd.

A hasadék keskeny volt és Dél felé nézett. Így egyrészt elkerülik a hideg, téli szelek, másrészt könnyen befedhetik a nyílást, ami szükséges lesz majd a nagy fagyok idején. Pakk és a madár alaposan megvizsgáltak minden zugot, Pikk gyönyörködött a kilátásban, ami még két kisebb hasadékon át is látható volt (Képzeljétek el ezt a szép képet, akár a gyereket is bele lehet vonni, beszélgessetek róla! Meséljék el ők is, hogy mit is lehet onnan a magasból látni!), aztán hazaindultak. Megcsillantak már az alkonyat fényei, mikor a rigó felszállt. (Ismét repülnek, ne feledjétek ennek az érzeteit! És az alkonyati fények képeit sem!)

Annyi élmény kavargott a két gyerekben, hogy nem is figyelték a gyönyörű tájat. A naplemente színei sem hozták különösebben lázba ma őket. Elfáradtak. (Érezzétek a nagy-nagy fáradtságot!)

Hazatérve gombavacsorát csaptak (Gomba íze), miközben alaposan átbeszélték a tennivalókat. Pikk befeküdt a hintaágyba, és elmesélte Ellinek, hogy mennyi mindent láttak ma. (Érezzétek a hinta finom ringatózását!)