15. mese Csupa repülés

15. mese

Csupa repülés

Rengeteget nevettek útközben. Kalapjaikban masíroztak, mint a katonák, aztán oroszlánra vadásztak Afrikában, amiket most a szöcskék helyettesítettek. (Képzeljétek el a két gyereket, ahogy gombakalapjaikban játszanak. Nyugodtak találjatok ki új játékokat is! Ha nincs késő este, akkor játsszátok el őket! Egy-egy papírcsákó pont megteszi fejfedőnek.)

Pikk be akart köszönni a vadrózsának, vagyis inkább a kalapját akarta megmutatni.

A csipkebokor nagyon örült feltűnésüknek, mert meglepetést tartogatott a kislánynak.

(A vadrózsa hangja nagyon izgalmas. Ő tudja, hogy ajándékot tartogat, a gyerekek nem. Ők úgy beszélnek, ahogy eddig. De vajon hogy beszél a rózsa? Érezzetek bele ebbe, gondoljatok vissza egy hasonló helyzetre! )

− Szervusz, Vadrózsa! Mit szólsz a szépséges kalapomhoz? – kérdezte Pikk.

− Szervusztok! Káprázatosan festetek – mosolygott rájuk a rózsa.

− Ő itt a barátom, Pakk – mutatta be a fiút.

− Hogy ízlett a méz, Pakk? – érdeklődött a rózsa.

− Csuda finom volt! – felelt a fiú. – Most nincsenek itt a méhek? Szeretném megköszönni nekik.

− Nincsenek itt. Elvitték az összes virágporom, csak akkor jönnek újra, ha ismét lesz. Nagyon szigorú királynő az uralkodójuk, muszáj, hogy teli vödrökkel térjenek haza. Ezért mindig odamennek, ahol biztosan teli vannak a porzók.

− Ó, szegénykék! – sajnálkoztak a gyerekek.

− Nem kell sajnálnotok őket! Nagyon szervezett ugyan az életük, de repülni csoda jó. Ők szebbnél szebb virágok között szálldosnak egész nap, gyönyörű dolgokat látnak, és mindenki szereti őket. Ne aggódjatok miattuk! – hirtelen a kislányhoz fordult – Kedves Pikk, van egy ajándékom a számodra! Gyere át ide a másik oldalamra! Nézd – mozdította meg egyik alsó ágát a bokor –, itt van!  (Ez most már az a bizonyos “meglepetésem van” hang. Ha felidézitek az érzést, akkor magától jön a hangszín!)

Pikk ugrálni kezdett örömében. (Egy pillanatig eltart, míg felismeri a tárgyat, de aztán megállíthatatlan az öröme. Idézzetek fel egy hasonló tapasztalatot!)

− Ez tényleg az enyém? Teljesen az enyém, elvihetem? Jaj, de szép!

− Igen, a tiéd – mosolygott a rózsa. – Bújj csak bele! (Nagyon örül a kislány örömének.)

Pikk óvatos mozdulatokkal leemelte az ágról, és belebújt a gyönyörű, rózsaszínű ruhába.

− Olyan kedves vagy, hogy nekem adtad a szirmaidat! Neked nem fognak hiányozni? – aggódott a kislány.

− Tudod, nekem már nincs szükségem a szirmaimra. Csak azért vannak ilyen feltűnően szép, színes virágaim, hogy a méhek és más rovarok idetaláljanak. Nélkülük nem tudnék termést hozni. Tegnap a méhek elvégezték szolgálatuk nagy részét. Hamarosan lehullanak a szirmaim. Már csak a bogyók növekedésére fogok figyelni. Megkértem a keresztespókot, hogy varrjon neked ruhát a fölösleges szirmokból – magyarázta a pörgő-forgó kislánynak a vadrózsa.

− Nagyon, nagyon tetszik nekem az ajándékod!

Pikk valóban csodaszép volt az új, rózsaszínű ruhában és a kalapjában.

− Köszönöm szépen, Rózsa! Megengeded, hogy megöleljelek? – kérdezte hirtelen.

− Sajnos, nem tehetem – mondta a csipkebokor . − Nem vetted még észre, hogy milyen hegyes tüskéim vannak? Ha megölelsz, megszúrlak.

− Miért vagy ilyen szúrós? – kérdezte Pakk.

− Nagyon gyengék az ágaim, szépek a virágaim és nagyon értékesek a bogyóim. Ha letörnék az ágaimat, hogy hazavigyék a virágokat, akkor nem lennének csipkebogyók. Tüskés vagyok, így békén hagynak.

− Nagyon okos ötlet – vélte a kisfiú.

− Örülök, hogy benéztetek, gyertek máskor is, de most nagyon elfáradtam. A kicsi termések igénylik minden erőmet. A viszontlátásra!

− Viszontlátásra! – köszöntek a gyerekek. – És még egyszer köszönöm a ruhát! – kiáltott vissza Pikk.

A kislány úgy vonult a mezőn, mint egy királynő. Annak is érezte magát. (Érezzétek ezt a királynői minőséget! Apukáknak is megy!) Odakiáltott minden virágnak, hogy biztosan lássák új ajándékát. A pitypanghoz (Lássátok a sárga, kócos virágfejet!) mentek, aki ámuldozott a ruha láttán, azonban Pikk egy röpke pörgés-forgás után előállt egy kérdéssel.

(A gyerekek azért mennek a pitypanghoz, mert szeretnének pitypangbóbitát fújni, csak előtte ki akarják deríteni, hogy nem kérnek-e túl nagy dolgot. Képzeljétek el a szituációt, magától érkezik hozzá a hangszín!)

− Pitypang, te hogyan szórod szét a magjaidat? – szegezte neki egyenesen.

− Amikor a bóbitám teljesen megérleli a magokat, akkor csak egy kicsi szelet kell várnom. A szél belekapaszkodik az apró kis ernyőkbe, és nagyon messzire tudja őket repíteni – felelt a virág.

− És ha nincs szél, akkor mi történik? – nézett rá a kislány.

− Előbb-utóbb mindig van. Addig a magok itt csücsülnek. Nem kell sietniük.

− Lehetne, hogy mi megpróbálnánk elfújni őket? – tette fel legfőbb kérdésüket Pakk.

− Természetesen! – felelt a pitypang − Nekem mindegy, hogy mitől repülnek el!

− Tudod, Pakknak borzasztó érdekes álma volt egy pitypangtámadással, és én is nagyon szeretném látni, hogy hogyan szállnak az ernyők.

− Akkor fújjatok csak! – mosolygott a borzas, sárga fej.

Hát, nem volt könnyű dolguk! A bóbiták többsége jóval magasabb volt náluk, így hiába fújtak nagyokat, a levegőfuvallatnak nem volt elég ereje, hogy elröptesse a magokat.

(Figyelem, most jön a légzőgyakorlat! Amit az ünnepséges mesében gyakoroltunk – Janka bogarat hintáztatva –, azt továbbfejlesztjük, most állva végezzük a gyakorlatokat.)

Pedig próbáltak óriási lélegzetet venni. Pikk megmutatta a fiúnak, hogyan kell teleszívnia a tüdejét. Ő gyakorolta épp eleget, amikor Jankát hintáztatta.

Beszívták a levegőt, kicsi karjukat a pocakjukra tették, hogy érezzék fér-e még bele, aztán hatalmasat fújtak. (Ezt pont így kell csinálni! Tenyeret a hasra helyezni, úgy szívni be és fújni ki a levegőt.)

Belátták, hogy ez így nem fog sikerülni. Ekkor Pakknak eszébe jutott valami, eliramodott, majd visszatért egy hosszú bottal. Aládúcolt egy pitypanglevelet, és fürgén felmászott rá. Feje így épp egy magasságba került a bóbitát formáló magokkal. Mély lélegzetet vett, aztán fújt. Vígan repültek szanaszét az aprócska ernyők. Pikk boldogan tapsikolt.

− Nagyon ügyes vagy, Pakk! Nézd, hogy szállnak, jaj, de szépek! – kiabálta.

Pakk lemászott, keresett egy másik alkalmas levelet, megtámasztotta, és szólt Pikknek, hogy most ő jön. Pikk nagyon koncentrált. Óriási levegőt vett, és nagyot fújt. Ő is sikerrel járt. Így mentek egyik bóbitától a másikig, hamarosan több száz pitypangernyő szállingózott a rét fölött. (Ez egy szép kép. Lássátok a sok kis ejtőernyő röptét a rét fölött!)  Kicsit unalmasnak találta a várakozást, míg Pakk fújt, ezért a kislány új mulatságot talált ki. A lefelé tartó magocskák alá állt, és megpróbálta fenntartani őket.

(Indul a levegőgazdálkodási gyakorlat! Lehet gyakorolni pitypangokkal, tollpihével, vagy lehet gyertyát fújdogálni. Tudjátok: nem elfújni, hanem táncoltatni a lángot!)

Óvatosan, lassan fújt felfelé, hogy terelgesse az ernyőcskét. Először nagyobbat fújt, de akkor messzire repültek a magok. Izgalmasabb volt sétálgatva irányítani őket a feje fölött.

Játékuknak a rigó érkezése vetett véget. Csőrében néhány szem cseresznye lógott. Megdicsérte kalapjukat és a kislány új ruháját, majd elmesélte, merre járt az elmúlt napon. A rigó sokfelé megfordult, ismerte az egész környéket.

A cseresznye nagyon ízlett nekik. (Idézzétek fel, ahogy a ropogós cseresznye leve fröccsen a fogaitok között, érezzétek a cseresznye ízét!) A madár elmesélte, hogy fákon terem, olyanok a cseresznyefák ilyenkor, mintha felakasztgatnák rájuk a gyümölcsöket.

A gyerekek elregélték neki az óriási esőt, a gombák meséjét és a pitypangmagok reptetését.

Pikk elpilledt a sok élménytől, felmászott a pitypang hintalevelére, és elszundított. (Idézzetek fel egy hintaágyon elalvós emléket!) Ezalatt a rigó és Pakk fontos dolgokról beszélgettek. A madár azt tanácsolta, hogy járják be a vidéket, mert télire nem lesz megfelelő szállás az odú. Keresniük kell egy magasabban fekvő, melegebb helyet. Ha megtalálják, akkor még jó sok időbe beletelik majd, mire kényelmessé teszik.

A kislány felriadt egy arra járó légy zümmögésére. (Halljátok a zümmögést!) Álomittasan bámult utána, majd gyorsan-gyorsan a többieknél termett. (Pikk néz, jön az ötlete, és azonnal cselekszik. Ilyen a hangja is.)

− Repülni szeretnék! Olyan sokan repülnek. A rovarok, a madarak, a pitypangmagok, én is szeretném tudni, hogy milyen! – állt elő legújabb ötletével.

− Pikk, neked nincsen szárnyad! Mivel akarsz repülni? – kérdezte a fiú.

− Rigó, te fel tudnál engem repíteni? Nagyon szeretném, kérlek! – fordult a madárhoz.

− Semmi akadálya! Gyere, ülj a hátamra! Nagyon erősen kapaszkodj a tollaimba, gyorsan fogunk menni!

Pikk a rigó hátán termett, és repültek egy nagy kört az erdő fölött.  (Képzeljétek el a repülést! Először is: Pikk egy madár hátán, tehát tollakon ül, azokba kapaszkodik. Lássátok, ahogy emelkedik a rigó! Ne feledjétek, az áramló levegő olyan, mintha fújna a szél, és hangja is van! Lássátok felülről a tájat!) A kislány látta a hegyet, mely a barlangot rejtette,  látta a patak kanyargását, a fák leveleinek csudazöldjét, ahogy játszik rajtuk az alkonyi napsugár, látta az óriási tölgyfát. És a távolban különös dolgokat is észrevett, de a madár leszálláshoz készülődött. ( Leszállás. A földet érés mindig zökkenéssel jár!)

− Köszönöm, Letti! – ölelte át hálásan a madár nyakát. – Ez óriási élmény volt! Elmehetek majd máskor is veled? – kérdezte. (Pikk nagyon boldog.)

− Persze, hogy eljöhetsz. Eddig eszembe sem jutott, hogy felajánljam. Azt hittem, nem szerettek repülni.

− Nagyon szeretünk, nagyon szeretünk repülni! – kiáltott a pálcikalány, majd a rigó fejéhez hajolt, és súgott neki valamit.

− Pakk, gyere, téged is szívesen elviszlek egy körre! – rikkantotta a rigó.

− Köszönöm! Jövök! –válaszolt a fiú, és hálásan rámosolygott a kislányra.

− Én addig hazamegyek, megköszönöm a póknak is a ruhámat! Oda gyertek majd! – szólt Pikk.

Sokáig ringatózott még a repülés csudaélményében, közben elbeszélgetett Ellivel, aztán becsúszott az odúba.

Mire Pakk hazaérkezett, addigra már aludt. Gyönyörű, új ruhája az ágya szélére terítve vigyázta álmát.