14. mese Kalapos mese

14. mese

Kalapos mese

− Jaj, de csuda álmom volt! – szólt Pakk, amikor reggel felébredtek. – Álmomban elkísértem a Napot Meseországba. (A Napot Meseországba kísérjük.)  Fogadta őt a király, aki szentjánosbogár koronát viselt. (Meseország királya, szentjánosbogár koronával a fején, szamócavitézek alabárddal.) Szamóca katonák vették körül. A király meginvitált bennünket egy nagy ünnepségre, ahol mindenki mézben fürdött. (Képzeljétek el, milyen érzés lehet mézben fürdeni!) Hirtelen hatalmas förgeteg keveredett, pitypangtámadás érte az országot. (Szélvihar, melyben milliónyi pitypangernyő száll.) Csak úgy röpködött a sok pitypangernyő, és mindenkit elborítottak, mert beleragadtak a mézbe. (Képzeljetek el egy egész udvart, amint mézbe ragadt pitypangmag borítja!)  Aztán felébredtem, nem tudom, mi lett velünk – mesélte a kislánynak, akinek a könnye potyogott, annyira nevetett. (Halljátok Pikk kacagását!)

− Na, gyerünk a szamócákhoz, megéheztem! – vezényelt a fiú.

Már jó meleg volt odakint. (Nyári reggel képe.) Szokás szerint a rét felé mentek. Örültek, hogy minden reggel köszönthetik barátaikat. Már úgy ismerték az utat, hogy nem kellett a lábuk elé nézni. Pikk újra elmeséltette a fiúval az álmát, nevetgéltek, beszélgettek, aztán a kislány hirtelen elterült a földön. (Idézzetek fel egy ilyen emléket! Hirtelen megbotlottatok és elterültetek a földön. Fontos az esés közbeni érzés, és persze az is, amikor földet értek, és megütitek magatokat. Nem lesz nagy bajotok, csak épp kellemetlen egy kicsit.) Valami nagyon furcsa történt a mezőn. A földből kicsike buckák tűntek elő. Ezek egyikében botlott meg Pikk. (Lássátok az apró gombákat a fűben!)

− Hát, ez meg micsoda? – hökkentek meg.

− Lapi bácsi, mi történt itt? – kérdezték.

− Ó, hát kinőttek a gombák! Minden eső után előbújnak seregestől. Rengetegen vannak. Többnyire kedvesek, de vannak köztük mérgesek is. Őket jobb, ha elkerülitek! – intette őket a lapulevél.

A gyerekek most már óvatosabban haladtak. A szamócás bejáratánál őrt álló két csiperke hatalmasat nőtt az éjjel, apró gombák koszorúja vette őket körül. (Ez is egy szép kép: elöl a két nagy gomba, mellettük, körülöttük a kicsik, a háttérben pedig a vöröslő szamócák.)

Pikk, új ismeretei birtokában, eléjük állt.  (Pikk óvatosan igyekszik megbizonyosodni valamiről. Ez egy elég vicces jelenet, mert arról szól, hogy nem tudja, hogyan is kellene viselkednie, ezért hümmög, buta kérdéseket tesz fel, jó nagy szüneteket hagyva a kérdések között. Játsszatok vele bátran!)

− Jó kedvetek van? – kérdezte.

− Igen, jó – felelték a gombák.

− Örülök. Örülök, hogy jókedvű gombák vagytok – szólt elgondolkodva a kislány. – Öööö…, boldogok vagytok? – jött az újabb kérdés.

− Igen, boldogok – felelték a gombák.

− Nagyszerű! – mondta Pikk. – Szoktatok nevetgélni is? – kérdezte némi tűnődés után.

− Igen, szoktunk. De miért érdekel ennyire a hangulatunk? – néztek kicsit furcsán a lányra.

− Hát, azért, mert Lapi apó azt mondta, hogy kerüljük el a mérges gombákat. De ha ti boldogok és jókedvűek vagytok, akkor veletek nincsen baj – mondta Pikk, majd lekapott egy gyönyörű, illatos szamócát, és beleharapott. (Ne feledkezzetek meg a szamóca ízéről!)

Pakk, immár tele gyomorral, odaballagott a csiperkékhez, és nagy komolyan megszólalt:

− Csiper apó, engem nagyon foglalkoztat valami. Te talán tudnál nekem segíteni. (Pakk nagyon komoly hangon kérdezi ezt, tényleg nagyon fontos neki.)

− Mondd csak, Pakk, ha tudok, akkor válaszolok.

− Tudod, mi általában gyümölcsöket eszünk. Megkérjük a bokrot, vagy a fát, hogy adjon a terméseiből. Mindig többet hagyunk ott, mint amennyit elfogyasztunk. A múltkor, amikor ünnepséget tartottunk az odúnknál, a rigók hoztak néhány gombát is a lakomához… Ti egyedül álltok, nem látom, hogy bokrok lennétek. Ha megeszünk egy gombát, akkor ahelyett hogyan nő másik?

− Nagyon jó kérdés! Éppen erről akartam mesélni, ezeknek a frissen kibújt, cseperedő csiperkéknek. Foglaljatok helyet, és hallgassátok ti is a történetet!

(Mese a mesében. Képzeljétek el a képeit! A fantáziátokra bízom, élvezzétek!)

Valamikor réges-régen a gombák hatalmas és büszke lények voltak. Magányosan álltak az erdőkben, akkor még egyformák voltak. Okosságuk miatt az erdők-mezők lakói tanácsért jártak hozzájuk. Így ment ez évszázadokon, évezredeken át.

 A gombák kevesen voltak, hűvösen viselkedtek, félve tisztelték őket. Ha egyikük ideje lejárt, elhullajtott egy magot, hogy legyen, aki tudását továbbviszi.

Egyszer a Napkirály óriási vitába bonyolódott Meseország uralkodójával. A mesekirály egyszerűen magának akarta a Napot. A Nap sokat volt akkor távol, a mesék birodalmában, hogy szeretettel meggyőzze a királyt, hogy kérése lehetetlen. Nem járt sikerrel. Addig fajult a dolog, hogy a mesekirály foglyul ejtette a Nap legszebb leányát, Vénuszt.

Nagy haragra gerjedt a Nap, hiszen igen szerette a gyermekét. Felsorakoztatta hát a felhőkatonákat, és elindult kiszabadítani a lányát. A Napkirály mindennap meglátogatott bennünket, de a felhőkatonák Meseországot ostromolták. Sokáig tartott a harc. Több hónapig nem esett egy csepp eső sem.

Szörnyű időszak köszöntött a világra. A növények szomjaztak. A gombák is. A legöregebb és legbölcsebb gomba egyszer álmot látott. Csodás földön járt, ahol rengeteg színes gomba élt. Kicsik, nagyok, kékek, zöldek, barnák, sárgák, gömbölyűek, soványak, pöttyösek, csíkosak, fel sem tudom sorolni, hány félék. Boldogan és biztonságban éltek királynőjük, Őzi, vezetése alatt. Álmában a bölcs gomba kapott Őzi királynőtől egy tanácsot.

„ Nem csak az okosságotokkal kellene törődnötök. Ezzel nagyon keveset tudtok adni a többieknek. Ha megtaláljátok, hogy igazából kik is vagytok, akkor ugyan nem lesztek többé nagy,  büszke és magányos lények, akiket mindenki félve és messziről tisztel, de szépségetekkel mindenkit elbűvöltök majd. Keressétek meg, ki lakik az okosság mögött. És még egy jótanács: Csak akkor fog sikerülni, ha összefogtok! Csak akkor marad életben a néped.”

A bölcs, öreg gombát nem hagyta nyugodni ez az álom. Nem is hagyhatta, hiszen a gombanemzetség egyre fogyott. Az öreg magába fordult hát, hogy megkeresse a választ. Egyre kisebb lett, egyre kisebb. Végül eltűnt a többiek szeme elől. Nagy keresésében a föld alá húzódott. És akkor megértett valamit. Befelé figyelt erősen, masszív gyökerei visszatértek a testébe, majd szándéka szerint apró fonalakká lettek, és messze futottak a talajban. Nagy békét érzett. Apró fonalaival más gombák felé indult, és szeretettel átölelve gyökereiket, átadta nekik tudását.

Közben a Napkirály kiszabadította Vénuszt, a felhőkatonák visszatértek, és újra esők öntözték a kiszáradt földet. A víz erejétől egyszerre kidugták fejüket a gombák is, és csodát láttak. Elsőként a bölcs, álomlátó gomba szakította át a talajt. Meglepetten tapasztalta új valóját. Gyönyörű, kék színben játszó kalapot viselt, lába vastag lett, biztosan támaszkodott, mert alul fogta a többiek gyökérkezét. Ebből merítette az erejét. Hajdani büszkesége megértő szeretetté alakult. Galambgombának nevezték el a többiek.

Hetekig tartott a csuda. Alig győztek betelni ennyi szépséggel. A többi lény is a csodájukra járt, ők pedig szeretettel osztották meg szépségüket. Minden leszakított gomba nyomán kettő bújt elő. Az állatok megették a színes gombákat. Nemcsak az éhségüket csillapította, hanem békét és szépséget  is tapasztaltak.

Néhány gomba azonban nem tudott megbirkózni a büszkeségével. Gőgösen különültek el a többiektől. Úgy döntöttek, hogy ők itt is különbek lesznek. Átalakulásuk nehéz volt. Harag gyúlt bennük, gyűlölték a boldog, színes gombákat. Őket okolták sikertelenségükért, és a gombák régi dicsőségét kérték számon rajtuk. Többségüket nagy türelemmel sikerült lassacskán megszelidíteni, de néhányan szomorú és mérges gombák maradtak.

Eddig a mese gyerekek. Okuljatok belőle!

− Pakk, te is megkaptad a választ a kérdésedre, ugye? Nyugodtan egyétek csak a gombákat! Mi a föld alatt erősebbek vagyunk, mint felette. Sőt, nagyon jó lenne, ha azonnal a fejetekre tennétek egy-egy kalapot! Ilyen erős napsütésben nem lehet fedetlen fővel üldögélni! Ezek a szegfűgombák épp jó méretűek.

A gyerekek nagy nevetve a fejükre tették a kalapokat (Képzeljétek el őket a gombakalapokban!) , megköszönték Csiper apónak a mesét, majd a rétre indultak, mert Pikk azonnal ki akarta próbálni a pitypangfújást, és persze szerette volna megmutatni új kalapját is.