11. mese A házavató ünnepség

11. mese

A házavató ünnepség

Pikk és Pakk majdnem elaludt a hintaágyon. A keresztespók hangjára eszméltek fel. A fejük fölött csüngött egy pókfonálon. (Himbálózik a levegőben. Képzeljétek el, milyen érzés lehet!)

− Gyerekek, gyerekek támadt egy ötletem! Illene feldíszíteni az odú környékét az ünnepségre, mulatságra, mulatságra.

− Hogyan gondoltad, Elli? – szólt álomittas hangon a kislány.

− Arra gondoltam, arra gondoltam, hogy készíthetnénk levélfüzéreket, a virágoktól kérhetnétek színes szirmokat, abból is csudaszalagokat tudnék fonni.

− Ó, az tényleg szép lenne! – éledt fel Pikk. – Már szaladok is a rétre!

− Te fiú, te fiú, elmehetnél ezzel az üzenettel a tölgyfa alá – nyújtott egy megrágott levelet Pakk felé –, a szentjánosbogaraknak írtam, jöjjenek el ők is, ne maradjuk sötétben.

− Szívesen elmegyek, Elli. De hogyan tudnak ezek a bogarak fényt adni?

− Ó, hát ők maguk világítanak. Különös lények. Meg furcsák is, de nem baj.  Nagyon szépek, nagyon szépek – válaszolt a pók.

Pakk összetekerte a levelet és útnak indult. A rét virágai nagy halom szirmot ajándékoztak a kislánynak. Mialatt Pakk odavolt, Pikk és a keresztespók csodaszép sziromfüzéreket készítettek. Elli olyan gyorsan fonta a szálakat, hogy a lány nem győzte adogatni a színes levélkéket. (Képzeljétek el, milyen szép lehet egy virágszirmokból készített füzér!)

Mikor a fiú visszatért, alig ismert a csöppnyi tisztásra. A földet levélszőnyeg borította, a fák adományaiből szőtte Elli, a bokor ágain pedig a színes virágláncok virítottak. Pakk mögött egy öttagú szentjánosbogár család masírozott. (Képzeljétek el, amint az alkonyban feltűnik öt világító, zöld pötty!) Pikk tapsolt örömében, amikor meglátta őket.

− Jaj, de szépek vagytok! Nagyon örülök, hogy eljöttetek! – lelkendezett.

− Szervusz, Elli! Köszönjük, hogy meghívtál bennünket! – szólt a bogár mama. – A gyerekek már régóta szeretnék kipróbálni a dolgot, és persze mi sem vetjük meg! (Már most gőgös a hangja. Csak azért van itt, mert az érdeke így kívánja. Élni kívánt egy lehetőséggel.)

− Nagyon szívesen, nagyon szívesen, kedvesem! Nekünk is nagy örömöt fogtok okozni vele – válaszolt a pók.

− Azt hiszem, nem értek valamit – jelezte Pakk. – Miről beszéltek?

− Ó, a szentjánosbogarak legnagyobb mulatsága, ha festhetnek a fényükkel. Virágfüzérekre kapaszkodnak, ott hintáznak és közben fénymintákat rajzolnak a földre. Ritkán van errefelé alkalom az ünneplésre, ritkán készülnek füzérek, ritkán bizony – dünnyögte a keresztespók.

− Hová ülhetünk, Elli? – kérdezte a mama.

− Fáradjatok ide, itt a helyetek! – mutatta Elli, majd odasúgta a pálcikagyerekeknek – Kicsit furák, csak ízeltlábúakkal állnak szóba. Ne törődjetek vele!

− Gyerünk, gyerekek! – noszogatta csemetéit a szentjánosbogár anyuka. – Jankó, te ide! Janka, te ideülsz, ez pedig a te helyed Jancsi! Gyorsan másszatok fel, erősen sötétedik! – tette hozzá.

Párjával együtt ő is elhelyezkedett a virágokon és ringatózni kezdtek. (Képzeljétek el az imbolygó fényeket! A fényrajzolás egyébként csudajó játék, zseblámpával bárhol lehet játszani.)

A rigó és társai nagy zajjal törték meg a beállott csöndet.

− Nocsak, itt meg mi történt? – csodálkozott Letti. – Nagyon csinos – nézett körbe. (Éhes, így nem érinti meg különösebben a szépség. Ő már csak ilyen.)

− Gondoltam, megérdemli az alkalom, hogy felöltöztessük a tisztást – szólt a pók.

− Nézzétek csak, miket hoztunk! – váltott témát a rigó. – Hoztunk szedret és málnát, találtunk néhány szegfűgombát és az este megkoronázásaként itt egy sárgabarack – büszkélkedett.

A vacsora nem tartott sokáig. Mindannyian éhesek voltak. A rigók faltak, a gyerekek meg tobzódtak. Ismét új ételeket kóstolhattak. A gomba illata fantasztikus volt. Az íze még inkább. Ez volt az első nem édes ételük. Föld, meleg és a rét íze-illata keveredett benne. A sárgabarack is csodálatos volt. Pompás lakomával ünnepeltek. (Idézzétek fel, érezzétek a pompás ízeket!)

A vacsora közben történt egy apró baleset. Janka, a legkisebb szentjánosbogár gyerek, leesett a virágfüzérről. (Lássátok a lehulló bogárkát!) Mamája nagyon mérges lett, azt határozta, hogy nem mehet vissza, lent kell maradnia.

Az étkezés végeztével a madarak hazarepültek. Nagyon fáradtak voltak mindnyájan. Pikk és Pakk a levélszőnyegre heveredett, onnan figyelték a teljes sötétség beálltát. Pikk egyszercsak suttogásra lett figyelmes. Cérnavékony hangocska rebegte, alig hallhatóan.

− Kislány, szia! (Nagyon magas hangon suttog. Úgy beszél, hogy a mamája semmiképp ne vegye észre.)

A kicsi szentjánosbogárlányka állt mellette.

− Ne szólj a mamának, mert megharagszik – hangzott a suttogás –, szerintem nem jó, hogy nem beszélgethetek veled. Olyan kedves vagy. Nem tehetsz róla, hogy kevesebb a lábad.

− Hogyhogy most nem világítasz? – kérdezte szintén suttogva Pikk.

− Ki tudjuk kapcsolni. A mama azt hiszi, hogy még kicsi vagyok hozzá, de én már megtanultam. Ha alszunk, akkor nem világítunk. Ha elhisszük, hogy alszunk, akkor sem. Most úgy csinálok – hallatszott a büszke hangocska.

− És miért csinálsz úgy?

− Azért, mert játszani szeretnék veled – jött a suttogó válasz.

− Hogyan szeretnél játszani?

− Úgy, hogy felmászom a hasadra, te pedig hintáztatsz. Még kicsi vagyok, hogy jól tudjak hintázni, de te tudsz nekem segíteni.

− Jó, gyere, mássz fel! – egyezett bele Pikk a játékba.

A kicsi bogárlányka felkapaszkodott, és elhelyezkedett. Pikk alig bírta türtőztetni magát. Nagyon csiklandozta a hat lábacska. (Próbáljátok elképzelni azt a hat csiklandozó lábacskát a hasatokon!) Hogy is tudnám hintáztatni? – gondolkodott, közben sóhajtott egy hatalmasat. (Ezzel a sóhajtással kezdődik a légzőgyakorlat. Nagyon fontos, hogy hanyattfekve végezzétek, úgy ahogy Pikk teszi.)

− Jaj, ez nagyon jó! – suttogta Janka.

– Aha, szóval így – kapta meg a választ Pikk. Vett egy mély levegőt, a hasán csücsülő bogárka felemelkedett. Aztán lassan kifújta, majd megint beszívta a levegőt,  és megint kifújta. Így hintázott a kis bogár fel, le. Fel, le. Pikk vészesen közeledett az elalváshoz. (Lassan beszívjuk a levegőt, és lassan fújjuk ki. Próbáljátok a lehető leglassabban kifújni!)

Halkan odaszólt Jankának.

− No, most kapaszkodj!

Vett egy mély levegőt, és nagyon gyorsan kifújta. (Ez új gyakorlat: lassan beszívjuk a levegőt, és nagyon gyorsan fújjuk ki. Ez megerősíti a rekeszizom érzetét, ugyanis azzal préseled ki magadból a szuszt.)

− Juj, de jó! – viháncolt volna Janka, ha nem kell suttognia.

Pikk folytatta hát. Nagy levegő, gyorsan kifúj. Nagy levegő, gyorsan kifúj. Közben eszébe jutott még egy lehetőség.

− Vigyázz, ez nagyon vad lesz! – figyelmeztette játszótársát.

− Jó, vigyázok – súgta a kicsi.

Pikk elkezdte nagyon gyorsan kifújni-beszívni a levegőt. (Ismét új gyakorlat! Az előbb megfigyeltük és dolgoztattuk a rekeszizmot. Most is ezt figyeljük, csak még gyorsabban fog dolgozni. Gyors levegővétel, kipréseljük, megint gyorsan be, megint préselés. Ha szédülni kezdtek, akkor hagyjátok abba!) A hasa úgy ugrált, mintha béka lakna benne. Hamar elfáradt így, ezért visszatért az első mókához. Lassan szívta be és lassan fújta ki a levegőt. A kicsi lány annyira élvezte a játékot, hogy megfeledkezett arról, hogy nem szabad világítania. (Megpihenünk egy képpel. A kis bogár zöld fénye ismét felragyog.)  No, amikor meglátta ezt a mamája, akkor bizony nem örült. Megköszörülte a torkát, hogy lehordja mindkettőjüket (Idézzétek fel az emléket, milyen is, amikor dühbe gurultok!), de ekkor közbelépett szentjánosbogár papa.

− Kedvesem, már figyelem egy ideje őket. Ez a kislány semmi rosszat nem tesz a mi Jankánkkal. Nézd meg, milyen boldog az a gyerek! Szerintem örülj neki. Soha nem értettem, hogy miért nem állsz szóba a többi lénnyel. Boldogabb lennél te is, ha hagynád, hogy társaságod legyen! (Szeretettel mondja, de nagyon határozottan.)

A mama kicsit megsértődött, de ahogy tovább figyelte a lányát, ráébredt, hogy a párjának igaza van.

− Köszönöm, hogy figyelmeztettél. Nem vettem észre, hogy bután viselkedem. Nagyon örülök, hogy ilyen boldognak látom ezt a Kisbogarat – mondta, majd a földön termett. (Belátja a hibáját, megnyugszik, ilyen lesz a hangja is.) – Kedves Pikk, engedd meg, hogy bocsánatot kérjek tőled, amiért olyan gőgösen viselkedtem! Köszönöm szépen, hogy játszol a kislányommal! – állt a pálcikalány elé.

Janka felragyogott boldogságában.

− Mama, mama, olyan jó, hogy kedves lettél – mászott oda édesanyjához. (Mérhetetlen öröm jelenik meg benne, így a hangjában is. Ugyanis amíg valaki gőgös és dühös, addig a környezete nem érzékeli a figyelmét, a szeretetét. Addig nem kap örömöt tőle.)

− Nagyon szívesen tettem – felelt Pikk. – Máskor is eljöhettek hozzánk játszani! Mi köszönjük, hogy világítottatok nekünk!

− Igazán nincs mit. Megígérem, hogy máskor is meglátogatunk benneteket! – búcsúzkodott bogár asszonyság. – Itt az ideje, hogy hazamenjünk!

− Köszönjük ezt a szép estét! – szólt bogár úr is, maga előtt terelve fiait. – A viszontlátásra!

− Viszontlátásra! Jó utat! – búcsúztak a gyerekek.

Még jó éjszakát kívántak a keresztespóknak, lecsúszdáztak az odúba, és amint befeküdtek az ágyukban, azon nyomban elnyomta őket az álom. (Csúszás  és azonnali elalvás.)