1. mese Pikk és Pakk életre kel

1.      mese

Pikk és Pakk életre kel

 

Egy nyári kirándulás után történt az egész. Nagy csapat gyerek érkezett a kőbarlangba. A part melletti táborból jöttek. Meglehetősen unták magukat, szívesebben fürödtek volna a tóban, nem értették, miért kell itt lenniük. Egy kisfiú és egy kislány kissé hátramaradt, és egy széndarabbal két pálcikaembert rajzolt a barlang falára. Egy pálcika kisfiút és egy pálcika kislányt. Még gyorsan elsuttogták a nevüket is − Pikk lett a lány és Pakk a fiú −, aztán menniük kellett tovább.

A kőbarlang falán ottmaradt hát Pikk és Pakk. (Képzeljétek el, mintha ott lennétek! Hűvös, szürke, félhomály, óriási tér érzete, mint egy cseppkőbarlang nagytermében.)

Varázserejű volt ez a nap. Léteznek csodanapok, amikor minden dolog, aminek neve van, életre kel.

Úgy történt, hogy a hűvös, félhomályos barlang falán (Erősítsük meg az előbbi képet, majd képzeljük hozzá, amikor a nagy mozdulatlanságban hirtelen mozgást észlelünk!)  egyszercsak megmozdult valami. Nem volt különösebben látványos csoda, vagyis nem látszott annak. De Pikk életében azért elég nagy dolog volt. Életre kelt, és pálcika szíve dobbanásával együtt kicsi teste is megmozdult.

Érezte Pakk jelenlétét, majd hirtelen meglátta a fiút. Odament hozzá, megérintette. (Érezd, hogy megérintesz valakit, aki mozdulatlanul áll!)  Pakk ekkor mozdult meg, így kelt életre.

( A párbeszédeket érdemes úgy olvasni, hogy mindegyik szereplőnek más a hangja. Ebben a mesében Pikk és Pakk a két főszereplő, elsőre elegendő, ha az ő hangjukat találod ki. A fiúé legyen kicsit mélyebb, a kislányé magasabb!)

− Mi történt? – kérdezte.

− Nem tudom − válaszolta Pikk. – Valami történt, és mi rajzokból élővé változtunk.

− És ez vajon miért és hogyan történt? – kérdezte a fiú.

− Nem tudom. És nem is akarok gondolkodni rajta. Nekem tetszik ez az élet dolog. Kíváncsi vagyok rá, fel akarom fedezni.

− Hát, azért én szeretném megérteni, hogyan is lettünk mi élők... – morfondírozott tovább Pakk.

− Jó, akkor te maradj itt! Én felfedezőútra megyek.

Ezzel fürgén lemászott a barlang falán (Hideg, érdes a barlang fala, képzeld el a szikla felületét!) , és a földre huppant. Nedves, nyirkos volt a padló. (Eddig hűvös és száraz volt a felület, most képzelj el egy hideg, nyirkos, döngölt földet! Ezt érinti a kislány lába. Sima, föld szagú, a nyirkosság olyan érzetet kelt, mintha hideg áradna.) Furcsa érzés volt a falhoz képest. Pikk nekivágott az útnak. Egy különös, fényes folt hívogatta magához, már a magasból észrevette. (Képzeld el, hogy egy nagy sötét térbe, felülről, egy kicsi résen át fény hatol!)  Bár kicsi teste könnyen mozgott, a lába nagyon rövid volt, sok-sok lépést kellett megtennie a célig. Hopp, valami furcsa történt. Pikk lába valami ismeretlen dolgot tapasztalt. Hideg volt, körbefogta a talpát. (Pikk a vizet tapasztalja. Emlékezz rá, hogy milyen érzés, ha pocsolyába lépsz. Ez a víz itt, most hideg.) Először megrémült, de miután megszokta, örömmel lépett tovább. Bokáig körbefogta a hűs valami. (Érezd, ahogy a bokádat körbefogja a hideg víz!)  Megbillent, de ügyesen egyensúlyozott, így nem esett el. (Emlékezz, hogy milyen érzés, amikor megcsúszol a sárban, vagy a Balatonban megbillensz, mert iszapos az alja!)

− Hű, ez nagyon izgalmas! – gondolta.

Most óvatos játékba kezdett, egyik lábát csúsztatta a másik után. (Idézd fel, a gyerekkori pocsolyázások emlékét!)

(Párbeszéd: a kislány hangja nagyon izgatott, örömtől felindultan kiabál.)

− Ez nagyon jó! Pakk, Pakk, gyere ide! Találtam egy játékot!

− Milyen játékot?

− Itt van egy valami, amiben csúszkálni lehet!

− Mi az a csúszkálni?

− Gyere ide, megmutatom!

− Jó, jövök! De hogyan?

− Mássz le a falon! Rengeteg kapaszkodó van rajta! Olyan mindenféle kiálló dolgok!

Pakk nagy nehezen lekecmergett. (Visszamegyünk a barlang  falának érzetéhez! Érdes, rücskös, hűvös. Érezd, hogy milyen tapintása lehet!) Elindult a kislány felé a hideg, nedves, agyagos talajon. (Hideg, nyirkos, sima, nehéz föld szag.) Odaért Pikkhez, aki vígan csúszkált a kicsinyke pocsolyában.

(Párbeszéd: a kisfiú hangja gondolkodó, kicsit türelmetlen, olyan „hagyjál békén” hang. A kislány hangjában sok érzelem jelenik meg. Keltsétek fel magatokban ezeket az érzéseket, figyeljétek, hogy változik meg tőle a hangotok!)

− Ez egy pocsolya, víz van benne – szólt a fiú.

− Gyere be, olyan vicces!

− Piszkos leszek, nem megyek be. Különben is nem érek rá, mert gondolkodom. Csak azért jöttem ide, hogy hagyd abba a kiabálást.

− Ó, miért nem örülsz velem? – kérdezte csalódottan Pikk.

− Mert gondolkodom, nem érek rá, mondtam.

− Pukkadj meg! Én akkor is élvezem – válaszolt a kislány, és kimászott a vízből.

Lábai sárosak voltak, de szélesen mosolygott. (Idézd fel, milyen érzés, amikor sáros a lábad! Először hideg, kicsit csúszós, aztán ahogy szárad, olyanná válik, mint egy szoros zokni.) Indult tovább a fényes folt felé. Gyalogolt a hideg földön (Ismét jön a döngölt föld képe, illata, simasága) , kicsit csúszott még a sáros lába, de ment előre rendületlenül.

Amikor odaért, azt hitte, csoda történt. ( Érezd, mikor mondod! A hidegből hirtelen melegre kerülsz. Sötétből fénybe.) Ebben a foltban minden más volt. A talaj száraz volt és langyos. ( Itt a föld száraz, langyos, kicsit poros, csöppet repedezett.)

 

− Ez a fény nagyon kellemes, körbefog, melenget – gondolta. (Érezd, ahogy cirógat a napsugár, milyen kellemes, meleg, még az illat is más.)

 Pikk boldog volt, táncolt, forgott a napfényben, ami a tetőboltozat egy nyílásán keresztül áradt be a barlangba.

( A párbeszéd során Pikk megint nagyon izgatott, örömében kiabál.)

− Pakk, Pakk, gyere ide!

− Már megint nem hagysz gondolkodni! Miért zavarsz?

− Nagyszerű dolgot találtam, gyere, nézd meg!

− Jövök, jövök – mormogta a fiú, miközben kikerülte a pocsolyát és indult a pörgő-forgó, ugráló kislány felé.

Amint a fénybe ért, hirtelen megváltozott minden. (Ismét a nagy változás. Hidegből a melegre, sötétből a fényre.) Itt meleg volt. Eddig észre sem vette, hogy fázik.

− Pikk, ez tényleg jó – ismerte be.

A lány felé szaladt. Kergetőztek, bolondoztak és jól elfáradtak. Kacagva roskadtak le a langyos földre.

(Párbeszéd. Gondolj arra, amikor valamilyen örömteli mozgás - sport, tánc - után lerogysz pihenni. Na, ilyen hangon beszélnek most a pálcikák.)

− Pakk, mi ez a fény?

− Ez a Nap. A Napból jön a fény és a meleg. Nem tudtam, hogy ez ilyen kellemes érzés. Köszönöm, hogy idehívtál és nem hagytál szomorúan, morcosan töprengeni – mondta a pálcikafiú.

De Pikk ezt már nem hallotta. A simogató napsugarak karjában elaludt. (Érezd a meleget! Olyan, mint amikor elalszol a strandon, csak nincs naptej- és sült hal illat.)  Pakk is behunyta a szemeit, és álomba merült.

Csodálatos álmot láttak.